Index Vakbarát Hírportál

A főváros nem engedi, hogy az augusztus 20-i tűzijátékhoz használják a Lánchidat

2020. június 24., szerda 17:41 | aznap frissítve

Szombattól 30 kilométer/órára csökken a megengedett sebességhatár a Lánchídon, valamint a Fővárosi Önkormányzat vezetése megtiltja a Lánchíd használatát az augusztus 20-ai tűzijáték és állami ünnepség céljaira – írja az MTI Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerdai közleményére hivatkozva. 

A közlemény szerint a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén megerősítette, hogy heteken belül kiírják a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást, ezzel az elmúlt évek halogatása után elkezdődik végre a 171 éves híd felújítása.

Tüttő Kata kitér arra is, hogy a városvezetés a Lánchíd terhelésének csökkentése érdekében már kitiltotta a hídról az öt tonnánál nehezebb járműveket, és már februárban kezdeményezte a kormánynál, hogy a Lánchíd felújításának várható költségeinek csak kis részét fedező állami hozzájárulást a hídszerkezet felújítására költhesse, közbeszerzés keretében.

Az azóta eltelt időben a Budapest Közút mint a Lánchíd fenntartója napi szinten ellenőrzi a híd állapotát, az észlelt hibákat kijavítják, hetente adnak jelentést a városvezetésnek, és a Budapest Közút javaslatai alapján döntött a városvezetés, hogy a Lánchíd megóvása, védelme érdekében újabb intézkedéseket hoz.

A hídon június 27-től 30 kilométer/óra a megengedett sebességhatár, és mivel az elmúlt évek tűzijátékai is hozzájárultak a hídszerkezet egyes elemeinek rozsdásodásához, ezért mostantól a Lánchíd az augusztus 20-ai tűzijáték és állami ünnepség céljaira nem használható

– írta közleményében a főpolgármester-helyettes.

(Borítókép: Tűzijáték a Duna felett Budapesten a nemzeti ünnepen 2019. augusztus 20-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok