Index Vakbarát Hírportál

Levonult az árhullám a Dunán, a Tiszán meg hozza a szemetet

2020. június 25., csütörtök 08:13 | aznap frissítve

Még tart az első fokú készültség a Tiszán a levonuló árhullám miatt, viszont a Duna vízállása szerdán tetőzött a fővárosnál, azóta csökken a vízszint - mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

A szóvivő közölte: a Duna a fővárosnál 483 centiméteren tetőzött, ami fokozat alatti szint. A rakpartokat 640 centiméteres vízszintnél kel lezárni - tette hozzá.

A Tiszánál más a helyzet, hiszen a nagy mennyiségű csapadék miatt első fokú készültség mellett vonul le az árhullám, és valószínűleg Kisköréig marad a készültség.

Jókora árhullám indult meg a Tisza felső szakaszain és a Szamoson. Tiszabecsen 1,5 méteres, Vásárosnaménynál 3 méteres vízállás-emelkedést tapasztaltak, számol be róla az időkép.hu. Az áradás a másodfokú árvízvédelmi készültségi szintet is elérheti. A víz hatalmas mennyiségű szemetet szállít Ukrajnából és Romániából az országba, a szakemberek kedd reggelig 911 köbméter vegyes hulladéktól tisztították meg a folyót.

Egyelőre nem okozott jelentősebb problémát sem a belvíz, sem az árvíz, viszont szokatlannak számít, hogy nagyjából a nyár közepén kell áradásokkal foglalkozni - mondta Siklós Gabriella.

Hozzátette, a felmelegedés miatt az vált jellemzővé, hogy nincsenek törvényszerűségek sem a szárazság, sem az áradás tekintetében; folyamatosan készülni kell a szélsőségekre.

Rovatok