Index Vakbarát Hírportál

Sikkasztás miatt őrizhette otthon az emberi maradványokat a pátyi boncsegéd

2020. június 26., péntek 08:41

A hamvasztásra szánt pénzt tehette zsebre az a pátyi halottszállító, korábbi boncsegéd, akinek az otthonában emberi testrészekre, embriókra bukkantak a rendőrök a múlt héten – írta a Magyar Nemzet.

A lap szerint „egyfajta sikkasztás” lehet az elsődleges magyarázata R. Dénes tettének. Az hamar kiderült, hogy a testrészek nem hozhatók kapcsolatba életellenes bűncselekményekkel. A Nemzeti Nyomozó Iroda azonban hivatalosan egyelőre vizsgálja, mi okból rejtegette a férfi a maradványokat. A nyomozás emberi test tiltott felhasználásának gyanújával folyik – ez beigazolódása esetén legfeljebb három év szabadságvesztéssel büntethető –, a boncsegéd szabadlábon védekezhet. 

„A halottszállítók a szerződésük szerint pénzt kapnak a szállításért, kérdés, hogy ebben az összegben benne van-e például a hamvasztás költsége is (akár halottról, akár amputált végtagról van szó). Ha nem történik meg a hamvasztás, akkor az tiszta nyereség a halottszállítónak. Az eddigi információk szerint ez a rendhagyó sikkasztás a legvalószínűbb magyarázat a történtekre” – írta a Magyar Nemzet.

Bármi is volt az ok, az a tény, hogy a férfi éveken át vitte haza a maradványokat, azt mutatja, hogy nem különösebben szoros a halottszállítók tevékenységének nyomkövetése.  

Rovatok