Index Vakbarát Hírportál

Több órás a várakozási idő az M7-es magyar-horvát szakaszán

2020. június 27., szombat 12:45 | aznap frissítve

Kilométeres sorok alakultak ki az M7-es autópályán a magyar-horvát határátkelő előtti útszakaszon az országba belépő külföldiek kötelező regisztrációja miatt, így a Horvátország irányába utazóknak több órás várakozásra kell számítania – írja az MTI.

Takács Tivadar, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a regisztráció miatt Magyarország felől érkezőknek a személyforgalomban 3 óra, az autóbusszal utazóknak pedig megközelítőleg 2 órás várakozásra kell felkészülniük a határ átlépését megelőzően. Egy olvasónk reggel ennél is hajmeresztőbb számokról számolt be: ő korábban azt írta, hogy 6:50-kor érkeztek a határhoz, ahol akkor már két órája álltak, de szinte alig haladtak, és nem látták a határt. Az ő becslései szerint aki később érkezik, annak 5-6 órát is kell majd állnia a határ előtt.

A dolog hátterében egészen pontosan az áll, hogy a határátlépésnél a horvát hatóságok továbbra is felveszik a külföldi állampolgárok adatait – vagyis az úti célt, a telefonszámot és az e-mail címet. Ehhez készült egy alkalmazás is, amely segíti a gyorsabb határátlépést, de ha valaki nem tölti ki előre az átlépéshez szükséges űrlapot – amit itt lehet elérni –, annak a határon kell ezt megtennie. A torlódás alapján ezt valószínűleg nem sokan tették meg, a megyei rendőr-főkapitányság ezért most mindenkit arra int, hogy még az indulás előtt végezzék el a regisztrációt, mert ezzel jelentősen megkönnyítiki a hatóságok munkáját. A magyar konzuli szolgálat egyébként ugyanerre buzdít mindenkit.

Ha valaki nem szeretne órákig várakozni, annak a police.hu szerint érdemes Szlovénia felé kerülni, arra jelenleg forgalmi torlódásra nem kell számítaniuk a közlekedőknek.

Rovatok