Index Vakbarát Hírportál

Egerben és Miskolcon is komoly károkat okozott a vihar, többen elvesztették az otthonukat

2020. június 27., szombat 08:59 | aznap frissítve

Mintegy 180 helyszínre kellett kivonulniuk az ország 14 megyéjében a tűzoltóknak a péntek éjszakai vihar miatt, van, ahol még most is dolgoznak a károk elhárításán. Főként elöntött pincék, illetve lakóingatlanok miatt kellett beavatkozniuk, de elakadt jármű és fakidőlés miatt is riasztották őket – írja az MTI.

Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője elmondta, hogy a legtöbb káreset Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében történt péntek éjfélig. A katasztrófavédelem közölte azt is, hogy az éjszakai esőzések után sorra érkeznek a bejelentések a katasztrófavédelem Heves megyei műveletirányítási központjába. Voltak olyan helyek, ahol diónyi nagyságú jég esett az Időkép szerint. 

Egerben és környékén eddig több mint negyven esetben kérték a tűzoltók segítségét, elsősorban vízeltávolításhoz. Eger-Szilvásvárad között vízátfolyás miatt szünetelt a vonatforgalom is, szombat reggeltől Almár és Szarvaskő között sárátfolyás miatt nem volt lehetséges a vasúti közlekedés. A sár- és vízátfolyások miatt a közutat is lezárták, ezért pótlóbuszok közlekedtetésére sem volt lehetőség Eger és Szilvásvárad között, de most már újra zavartalan a vonatforgalom. Eger polgármesteri hivatalának közlése szerint péntek éjszakai esőzés a város több pontján komoly gondokat okozott.

A közlemény szerint a Szala városrészben több házat is lakhatatlanná tett a nagy mennyiségben lezúduló csapadék, negyvenöten veszítették el otthonukat, akiknek ellátásáról most az önkormányzat gondoskodik. 

Közölték azt is, Felnémeten a megáradt Eger-patak okozott komoly károkat, több kert került víz alá. Az Árnyékszala utcában például egy méter magasan gyűlt össze a víz és a házakba is befolyt, a Hóvirág, a Csalogány és a Pásztorvölgye utcában pedig pincékbe tört be.

Miskolc polgármesteri hivatala szintén jelentősebb károkról számolt be, a városban még szombat délután is dolgoztak a viharok okozta károk helyreállításán. Azt írták, többször is rendkívül heves és özönvízszerű esőzésekkel kísért vihar csapott le Miskolcra pénteken délután és szombatra virradó éjszaka. A hirtelen lehulló, nagy mennyiségű csapadék miatt helyenként villámárvíz alakult ki, egyes területeken zúzott követ, sarat és más hordalékot mosott az utakra a zivatar, és a tűzoltóknak is több helyen kellett szivattyúzniuk, vagy veszélyesen megdőlt, kidőlt fákat kivágniuk, feldarabolniuk.

Mint írták, Borsod megyében az ítéletidő által egyik leginkább sújtott település Miskolc volt, a katasztrófavédelem és a város szakembereinek mintegy 50 helyszínen kellett beavatkozniuk. Miskolcon olyan nagy mennyiségű csapadék hullott le olyan rövid idő alatt és olyan intenzitással, hogy arra előre felkészülni lehetetlen lett volna. A miskolci közlekedési cégnek péntek délután több forgalmi akadállyal is szembe kellett néznie: a Repülőtéri úti alujáró, a Fürdő út lezárása és az Árok úton, a Forrásvölgy megállóhely után kiöntött patak miatt több járat is terelt útvonalon közlekedett, de a járatok azóta már menetrend szerint közlekednek. A viharokkal korábban ebben a cikkben foglalkoztunk:

Rovatok