Index Vakbarát Hírportál

140 kiló fű, fél kiló kokain, 7 millió forint

2020. június 28., vasárnap 08:04

Jelentős mennyiségű droggal elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt indított eljárást a rendőrség négy Budapesten, illetve Pest megyében élő férfival szemben. A négy középkorú férfit csütörtökön fogták el több helyszínen, összehangolt akcióban.

A gyanú szerint egyikük, a díler 2019 áprilisa óta adta tovább társainak a kábítószert, amelyet a másik három férfi továbbértékesített. Ketten közülük amellett, hogy kokaint terjesztettek, idén áprilistól marihuánát is termesztettek.

Az erre a célra átalakított vidéki házban több száz tő növény gondozásához szükséges eszközöket, nagy teljesítményű ventilátorokat és szellőztető rendszereket foglaltak le a nyomozók. A rendőrség tájékoztatása szerint a szemle megkezdésekor már learatott és lefoglalt kannabisztörmelék súlya bruttó 138 kilogramm volt.

Az elfogott gyanúsítottak tartózkodási helyein csaknem fél kilogramm kokaint, porciózáshoz szükséges mérlegeket és egyéb eszközöket, továbbá mintegy hétmillió forint készpénzt, valamint kriptodevizabányász-gépeket foglaltak le. Egyikük autójából kis tasakokban előre porciózott kábítószer-tartalmú anyagokat is találtak, amelyeket átalakított üdítős palackokban és chipses dobozban rejtettek el.

A négy férfit a rendőrök kihallgatták és kezdeményezték letartóztatásukat. (MTI)

Rovatok