Index Vakbarát Hírportál

Gulyás: ötmilliárdot biztosít a kormány a budapesti utak felújítására

2020. június 30., kedd 15:27 | aznap frissítve

Ötmilliárd forintos forrást biztosít a kormány budapesti utak felújítására a jövő évi költségvetésben – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten.

Gulyás Gergely sajtótájékoztatón közölte: a forrás biztosítását a jövő évi költségvetés módosító indítványai között fogadta el az Országgyűlés. Az elmúlt években is hasonló mértékű összeget adott a kabinet erre a célra – mondta a miniszter, felidézve, hogy korábban a fővárosi Fidesz-frakció forrást kért a kormánytól ahhoz, hogy ne maradjon aszfaltozatlan út Budapesten.

A miniszter szerint a helyzez azóta romlott, mivel – fogalmazott – az új fővárosi vezetőség „egyértelműen politikai alapon" osztja az útfelújításra rendelkezésre álló mintegy 25 milliárd forintnyi támogatást. Az utak felújításának esetében „a politikai hovatartozásnak (...) nem lehetne jelentősége" –szögezte le Gulyás Gergely, kijelentetve: ezért az ötmilliárdos forrást jövőre is jó célokra fogják felhasználni.

Fideszes polgármesterek június elején beszéltek arról egy sajtótájékoztatón, hogy Karácsony  Gergely lehúzta az útfelújításokat négy kerületben. Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere azt állította, hogy Karácsony Gergely politikai döntés alapján nullázta le a négy, nem baloldali vezetésű kerület útfelújítási keretét.

Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy szerinte

"ELTÉRŐEN A KORÁBBI VÁROSVEZETÉS GYAKORLATÁTÓL" AZ UTAK ÁLLAPOTA ÉS NEM A POLGÁRMESTER PÁRTTAGSÁGA ALAPJÁN DÖNTÖTTEK A FŐVÁROSI ÚTFELÚJÍTÁSOKRÓL.

Dorosz akkori közleményében azt írta: korábban egyes fideszes kerületek ki tudták lobbizni, hogy az úthálózatuk több mint 20 százalékát is felújítsa a főváros, ehhez képest négy kerületben egy négyzetméter útfelújítás sem történt. Az előző ciklusban az útfelújítások többsége négy kormánypárti kerületben valósult meg. A főpolgármester-helyettes úgy látja, most sokkal igazságosabb, szakmai alapú döntés született. Azt is hangsúlyozta, hogy számos, kormánypárti polgármester vezette kerületben (V., X., XX., XXII.) több felújítást terveznek, mint ami az előző ciklusban megvalósult.

Karácsony Gergely is azt mondta, nem politikai, hanem szakmai döntés született.

Frissítés 2020. 07. 06:

Karsay Ferenc XXII. kerületi polgármester az Indexet arról tájékoztatta: a jelenlegi fővárosi vezetés jóval kevesebb útfelújítást tervez most a kerületben, mint amennyi a korábbi ciklusban megvalósult. A polgármester erről részletesen be is számolt az alábbi Facebook-bejegyzésben:

Rovatok