Index Vakbarát Hírportál

Göd momentumos polgármestere menesztette az alpolgármestereit

2020. július 2., csütörtök 21:43

Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere Facebookon jelentette be, hogy menesztette az alpolgármestereit.

A döntést azzal indokolta, hogy szerinte az alpolgármesterek nem a város érdekeit szolgálták a munkájuk során.

„Egy városnak azért van szüksége a polgármester mellett alpolgármesterekre, hogy azok segítsék a város fejlődését, az elvállalt feladatokat elvégezzék az ott lakók érdekeit képviselve, valamint a polgármesterrel közösen, együtt küzdjék le a várossal szemben álló akadályokat. Miután Göd két alpolgármestere ezt a szerepet nem tölti be, ezért először a hétfői testületi ülésen próbáltam meg konszenzusos módon helyreállítani választópolgárokat ért sérelmeket a munkakerülő alpolgármesterek leváltásával, de ez az új FIDESZ-DK-Jobbik-LMP koalíció miatt nem valósulhatott meg. Mivel a probléma továbbra is, sőt a testületi ülés óta még tisztábban fennáll - miszerint az alpolgármesterek számára nem a gödiek az elsők -, ezért a mai napon éltem az Mötv 77§ adta lehetőségemmel, és visszavontam a jogaikat és feladataikat. Ez azt jelenti, hogy Fülöp Zoltán és Lőrincz László a továbbiakban nem lesznek terhelve az alpolgármesteri teendőkkel, hanem képviselői feladataik ellátására fognak tudni koncentrálni, képviselői díjazás fejében" - írta a polgármester.

Gödön sok más településhez hasonlóan másodlagosak a pártszínek az önkormányzati testületben, így például a fideszes képviselők megszavazták a költségvetést, a képviselők a pártoktól függetlenül feszültek egymásnak, legalábbis a korábbi információink szerint.

Balogh és a többi munkatársa között már egy ideje egyre feszültebb a viszony, információink szerint a többi képviselő nehezményezte azt, hogy Balogh a megválasztása után elkezdett önállósodni, és nem igazán akart a többiekkel együtt dolgozni.

A gödi önkormányzat belső feszültségeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben, amiben alaposabban megnéztük, mit jelent Gödnek az, hogy a kormány kiszervezte a település alól az ott található Samsung gyárat.

Fülöp Zoltán az LMP, míg Lőrincz László a DK politikusa, mindketten a Gödi Összefogás nevű ellenzéki összefogás keretében jutottak be a testületbe.

Fülöp és Lőrincz is arról posztolt a napokban Facebookon, hogy Balogh a mostani lépésével szerintük felrúgja az ellenzéki megállapodást. "Balogh Csaba ezzel a lépésével felrúgta az ellenzéki megállapodást, becsapta a gödi embereket és országosan is veszélyezteti az ellenzék 2022-es esélyeit. Az ellenzéki pártok arra kötöttek szövetséget októberben, hogy településeinket közös erővel nyitottabbá, átláthatóvá és fenntarthatóbbá tesszük" - írták.

Rovatok