Index Vakbarát Hírportál

15 percenként is indulhatnak majd vasút-villamosok Szeged és Hódmezővásárhely között

2020. július 2., csütörtök 13:41

Az eddigi nyolc után újabb négy tram-trainre, azaz vasút-villamos beszerzését indíthatja el a MÁV-Start, miután egy szerdai kormányhatározatnak megfelelően lehívták az erre vonatkozó opciót a Stadler Rail Valenciával kötött járműbeszerzési szerződés alapján. A szerződést még 2017 májusában írta alá a két cég.

A tram-trainek lesznek Magyarország első vasút-villamosai, amik Szegedet és Hódmezővásárhelyt kötik össze a szükséges városi villamos-pályahálózat kiépítése, illetve a meglévő vasúti vonalszakasz felújítása után. A négy szerelvény összesen mintegy 9,2 milliárd forintba kerül.

A közlemény szerint a további négy tram-train jármű beszerzésének célja, hogy fejlesszék a közösségi közlekedés színvonalát Szeged és Hódmezővásárhely belvárosai között, és így versenyképes közlekedési módot teremtsenek a gépjárművekkel szemben. Ez ugyanis mérsékelheti a városok közötti közúti torlódást és a környezeti terhelést. 

A nyolc plusz négy tram-trainnel csúcsidőszakokban akár 15 percenként is indíthatók a vasút-villamosok. Fontos szempont volt az opció lehívásához, hogy a tervezett kötelező karbantartások vagy például balesetek miatti javítások idejére is megfelelő mennyiségű tram-train álljon rendelkezésre. A dízel-villamos hibrid vasút-villamosokon 216 férőhely lesz, ebből 76 fix, 16 darab felhajtható ülés és négy mozgássérült hely. A villamosvonalon 50 km/h-val közlekedhetnek elektromos üzemmódban, a városok közötti nyílt vonalon pedig dízel meghajtással, 100 km/h-ás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat.

Légkondicionáltak lesznek, világosak, tágasak, és korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel szerelik fel őket. Babakocsival, kerekesszékkel vagy kerékpárral is lehet majd rajta utazni. A Stadler tájékoztatása szerint a nyolcdarabos megrendelésből az első jármű ősszel érkezik. Várhatóan 2021 őszétől állhat forgalomba mind a nyolc jármű, míg a most rendelt négy tram-traint valószínűleg 2022 nyarától használhatják majd az utasok.

Rovatok