Index Vakbarát Hírportál

Karácsony: 99 százalékban kész a Lánchíd-tender

2020. július 3., péntek 22:50 | aznap frissítve

A Budapesti Közlekedési Központ fogja kiírni ezt a közbeszerzést, nem tudom megmondani, hogy heteken belül, vagy napokon belül, de ezzel gyakorlatilag 99 százalékban készen vagyunk, a Lánchíd fel lesz újítva

jelentette ki Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

főpolgármester Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója mai kijelentésére reagált, amely szerint a Fidesz–KDNP kérni fogja a kormányt, vegye kézbe a felújítást, ha rövid időn belül nem oldódik meg a Lánchíd ügye, mert kilenc hónapja csak "szerencsétlenkedés zajlik, amit a Fidesz–KDNP idáig türelemmel figyelt”.

A fenyegetésre Karácsony Gergely azt mondta, hogy az egy "elég vaskos önleleplezés", mert ha tényleg van ilyen kormányzati szándék, abból két dolog derül ki: valójában mindegy a kormánynak, hogy mikor lesz felújítva a Lánchíd, mivel a híd államosítása után kezdhetnék előröl a projekt előkészítését, és leghamarabb fél év múlva lehetne a közbeszerzést kiírni; másrészt pedig pénz is van a projektre, csak nem akarják odaadni a fővárosnak.

A főpolgármester szerint a Lánchíd felújítása nagyon régóta időszerű, de ahogyan a kormány viselkedik az ügyben, egyértelműen arra utal, hogy politikai céljai vannak: azt szeretnék láttatni, hogy az új vezetés nem képes sikeresen működni. 

Karácsony a riporter kérdésére válaszolva elmondta, többször is javasolták már neki, hogy inkább lépjen vissza a politikától, ahogyan ő fogalmazott: „128-szor megüzenték nekem fideszes fürkészek és portyázók, hogy vonuljak vissza a belpolitikából, és akkor minden rendben lesz”.

Azt mondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy Budapest főpolgármestere lehet, nincsenek más ambíciói, így nem készül arra sem, hogy miniszterelnök-jelöltként indul a 2022-es választáson.

Rovatok