Index Vakbarát Hírportál

Gyászmenettel demonstrálnak a bulinegyed vendéglátósai

2020. július 6., hétfő 07:42

Nehéz szívvel közöljük, hogy Budapest éjszakai élete a COVID-19 pandémia alatt halálos sebet kapott, és a fejetlen kerületi rendeletek és a közterületi állapotoktól kapott utolsó sebben életét vesztette

– írják a szervezők A budapesti éjszaka temetése és feltámasztása című esemény meghívójában. Mint arról már beszámoltunk, újabb vita robbant ki a bulinegyed körül, miután az erzsébetvárosi önkormányzat új rendeletet fogadott el a helyi vendéglátóipari egységek működésének szabályozásáról.

Múlt pénteken az Index Kibeszélőben jelentette be Zsendovits Ábel, a Szimpla alapító-társtulajdonosa, hogy a vendéglátók demonstrációt is szerveznek a Niedermüller Péter nevével fémjelzett önkormányzat intézkedései ellen. 

Az indulatok a vitán elhangzottak után sem csillapodtak, sőt, a helyi szórakozóhelyek által finanszírozott, a környék problémáinak megoldását célul kitűző „Night Embassy of Budapest” szervezésében tüntetés is készül július 29-én szerdán fél öttől a bulinegyed területén. Ahogy a Facebook-esemény leírásából kiderül, a demonstrációra várnak

minden vendéglátóst, szakácsot, zenészt, dj-t, producert, kollektívát, klubtulajdonost, wc-s nénit, kidobót, színészt, művészt, írot és költőt, goást, technóst, dubsteppest, rockert és rappert, minden éjszakai buszsofőrt, ápolót, futárt, promótert, hangtechnikust, kreatívot, öreget és fiatalt egyaránt.

Rovatok