Index Vakbarát Hírportál

Csaknem 65 milliós parkolási megbízásokat kapott Kupper András volt cége Erzsébetvárosban

2020. július 6., hétfő 09:15

Erzsébetváros is a csalás miatt elítélt Kupper András korábbi cégével szerződött parkolásügyben, írja az Átlátszó.hu. A cikk szerint az önkormányzat tulajdonában lévő Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt. (EVIN Zrt.) áprilisban és májusban is kiírt egy közbeszerzést a kerületi parkolóautomatákkal kapcsolatos feladatokra. Mindkettőt a C-Ware Kft. nyerte, amelynek korábbi tulajdonosát, Kupper Andrást – szintén parkolással kapcsolatos ügyben – korábban nyolcvanezer rendbeli csalás miatt elítélte a bíróság.

A cikk felidézi, hogy az EVIN idén április elején írt ki közbeszerzést az önkormányzat tulajdonában lévő 131 db Siemens Prisma5 és 5 db Parkeon Strada típusú parkolójegy-kiadó automatákkal kapcsolatos feladatokra, majd május 27-én kiírt egy másik, hasonló parkolóóra-üzemeltetési tendert is, még rövidebb határidővel.

Bár az eljárás nyílt volt, tehát bárki pályázhatott, az ajánlatok benyújtására az első kiírás esetében a rendelkezésre álló idő 1 hónap volt, a másodiknál pedig 9 nap. Az EVIN vezetői szerint ez nem kirívóan rövid, hanem a törvényekben foglaltaknak megfelelő hosszúságú eljárás, és azért volt szükség a sietségre, mert – mint azt az önkormányzati cég vezérigazgató-helyettese, Bernáth Attila az Átlátszónak hozzátette:

hosszabb időintervallumok érvényesítésére azért sem volt lehetőség, mivel záros határidőn belül, 2020. június 27-vel át kellett venni Erzsébetváros parkolási szolgáltatását.

Arról már írtunk tavaly decemberben, hogy a VII. kerületben a terhelt múltú Centrum csoporttal kötött 10 évre szóló szerződés lejárt, ami meglepte az októberben megválasztott ellenzéki önkormányzati vezetést. Niedermüller Péter polgármester végül eltolta a probléma megoldását, és fél évvel meghosszabbította a szerződést, főként azzal magyarázva a döntést, hogy nem dúskálnak a "tisztább hátterű" piaci szereplők jelentkezéseiben.

Így azonban aligha meglepő, és vélhetően nemcsak a rövid határidők, hanem egyéb tényezők miatt is csupán egyetlen, jelentős rutinnal, ám meglehetősen gyanús háttérrel rendelkező cég indult mindkét eljáráson, azaz,

egyedül csak a C-Ware Kft. tett ajánlatot.

A cég a parkolóautomaták zárbetét cseréjét nettó 11 millió forintért, az automaták üzemeltését és karbantartását pedig nettó 33 millióért vállalta. Az önkormányzat tulajdonában álló EVIN az erre vonatkozó szerződést is június 25-én írta alá a céggel, tehát

a C-Ware két tender keretében összesen 64,5 millió forintért végez az erzsébetvárosi parkolóautomatákkal kapcsolatos feladatokat.

Az Átlátszó felidézte, az MSZP-s Horváth Csaba által vezetett Zugló is a C-Ware Kft.-vel szerződött nemrégiben, annak ellenére, hogy a Kupper által alapított, gyakorlatilag átláthatatlan hátterű céggel kapcsolatban súlyos gyanúk fogalmazódtak meg – amelyek máig tisztázatlanok.

Rovatok