Index Vakbarát Hírportál

Nekihajtott egy másik autónak, mert istennek hitte ötéves kisfiát

2020. július 9., csütörtök 10:07

Több emberen elkövetett és 14. életévét be nem töltött személy elleni emberölés kísérletével és rongálással vádolja az illetékes főügyészség azt a fertőmeggyesi nőt, aki a vád szerint három évvel ezelőtt akkor ötéves kisfiát és saját magát próbálta megölni, amikor Sopron és Kapuvár között nekivezette a Daciáját egy másik kocsinak.

Nem akartam senkinek rosszat, azt sem vettem észre, hogy egy autó jön velem szemben

– idézte a nő Győri Törvényszéken elhangzott szavait a Blikk. A lap azt írja, hogy a másik autóban ülő férfi szerint az autó szinte átrepült a vasúti vágányon Petőháza mellett a 85-ösön, aztán úgy száguldott a bal sávban, mintha madzagon húznák. A Blikk cikke szerint 120 km/h-val hajtott a nő.

A fertőmeggyesi ápolónő sajnálja a történteket, és azt is elmondta, hogy a gyerekét hetek óta istennek tekintette, követte kívánságait.

Akkor azt kérdezte tőle, merre menjenek, mire fia bal felé biccentett a fejével – a nő meg elrántotta a kormányt.

A nő azt is bánja, hogy betegsége ellenére nem szedte rendesen a gyógyszerét, és állítja, nem akart öngyilkos lenni. Azt vallotta,  férjével aznap reggel összeveszett, ezért összepakolt, a kisfiút pedig a kocsiba ültette, majd Csornára ment a családjához. A baleset a visszaúton történt.

A Blikk azt írja: noha ezért életfogytiglani büntetést is kaphatna, a nőnél jelentős enyhítő körülménynek számíthat,  hogy korlátozottan volt beszámítható a baleset idején.

Rovatok