Index Vakbarát Hírportál

Egymillió forintra büntette Hadházyt az adatvédelmi hatóság

2020. július 10., péntek 07:24

Egymillió forintos adatvédelmi bírságot kapott Hadházy Ákos a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságtól (NAIH) – írta közleményében a független országgyűlési képviselő. A politikus csütörtökön kapta kézhez a határozatot, amelyben Péterfalvi Attila elnök jogsértőnek minősítette a 2018–19-ben az Európai Ügyészségért folytatott aláírásgyűjtés során kapott kapcsolattartási adatok kezelését. A NAIH elnöke „utasította” a képviselőt, hogy törölje ezeket az adatokat. 

Hadházy nem ért egyet a döntéssel, az ellen jogorvoslattal fog élni a bíróság előtt. Szerinte a határozat időzítése politikailag motivált, annak célja, hogy „az ellenzék kezében ne legyen hatékony kommunikációs eszköz, illetve a kormánypropaganda azt harsoghassa, hogy a képviselő törvényt sértett”.

Hadházy úgy látja, hogy a határozat maga az európai adatvédelmi rendelet (GDPR) szándékos félreértelmezésén alapul. A kapcsolattartási adatokat a magyar polgárok önként adták meg: saját kezűleg írták a gyűjtőívekre, ha akarták. A politikus szerint a NAIV ezt próbálja úgy beállítani, hogy az aláírók nem járultak hozzá „kifejezetten” az adataik kezeléséhez. 

Rovatok