Index Vakbarát Hírportál

Befejezték a nyomozást az orgoványi gyilkosság ügyében

2020. július 12., vasárnap 09:30

A police.hu szerint 2020. január 25-én hajnalban egy fiatalkorú betelefonált a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, mert elmondása szerint megölte édesapját.

A gyanú szerint a 15 éves fiú orgoványi otthonukban veszekedés közben többször megszúrta 43 éves édesapját, aki a helyszínen meghalt. A kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták a fiút. 

A fiú ellen emberölés miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A nyomozást befejezték a rendőrök, és az iratokat vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.

Mint arról beszámoltunk, a fiú szerette az apját, és megbánta tettét. A Bors úgy értesült, hogy szülei egész este veszekedtek és bántalmazták egymást, a fiú pedig az anyját védte. Az ügyészség szerint a fiú a veszekedés miatt el akart menni, de az apja visszarántotta a karjánál fogva. Dulakodni kezdtek, és a földre kerültek – ekkor látott meg a fiú a földön egy konyhakést, amivel többször hátba, majd fejen szúrta az apját.

Rovatok