Index Vakbarát Hírportál

Kiemelten közérdekű beruházás lett a Gellérthegyi Sikló

2020. július 12., vasárnap 15:59

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy és kiemelten közérdekű beruházás lett a Citadella és a Gellérthegyi Sikló. A Sikló építését 1,5 milliárd forintból készíti elő közösen a főváros és a BFK. Lehet, hogy összekötik kötélpályával a Gellért-hegyet és a Várhegyet.

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította a  Citadella átépítését és a gellérthegyi sikló megépítését a Magyar Közlöny pénteki száma szerint. A határozat a beruházásokkal (útépítési, parkolóépítési, műtárgyépítési, járdaépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési munkák) összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát, valamint a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot jelölte ki. A határozatban 2024. december 31. a fejlesztés befejezési határideje.

Mint arról beszámoltunk, a kormány július elején úgy döntött, hogy szabadságmúzeum lesz a Citadellából, ami a Gellérthegyi Siklót is érintette. Azt is megírtuk, hogy nemrég új tulajdonos, az építőipari és pezsgőgyártó vállalkozásairól ismert Kreinbacher József jelent meg a Gellérthegyi Sikló projektcégében. A milliárdos Kreinbacher komoly üzletember, a szélesebb közvéleménynek építőipari vállalkozása mellett somlói birtokáról lehet ismerős a neve.

Mint írtuk, ha letisztul a tulajdonosi szerkezet, nem veszekednek a különböző érdekkörök, és meglesz a sikló finanszírozása, akkor állítólag 12-13 hónap alatt gond nélkül elkészülhet a Rác szállodától az Orom utcáig alagútban közlekedő, majd a felszínre kiérkezve egészen a Citadelláig felszaladó kötött pályás jármű. A 300 méteres pályán 40 férőhelyes kabinok közlekednének, a sikló útja csak 2 percet venne igénybe.

A friss kormányhatározat 900 millió forintot szán a Magyar Szabadságharcosok Múzeumára és a Citadella-sétányra, valamint 1,5 milliárd forintot a Gellérthegyi Sikló előkészítésére (azaz a beruházási és üzemeltetési szakmai koncepcióra, és a megvalósíthatósági tanulmányra, amit a BFK a fővárossal együttműködve készíttet el). A határozat szerint maga a sikló építése kereskedelmi hitelből vagy az Európai Beruházási Banktól felvett hitelből valósulhat meg. A határozat azt is tartalmazza, hogy vizsgálják meg a Gellért-hegy és a Várhegy kötélpályás összekötésének lehetőségét is.

A Sikló építése várhatóan jelentős mennyiségű fa kivágásával jár majd. A kormányhatározat erről is rendelkezik. Eszerint amennyiben a fás szárú növény pótlása a földrészlet adottsága miatt nem vagy csak részben teljesíthető, a pótlást a kormányhivatal által kijelölt, ugyanazon kerületben elhelyezkedő másik ingatlanon kell teljesíteni. 

Vitézy: A Sikló napi 200 turistabuszt fog kiváltani

Vitézy Dávid, a BFK igazgatója közösségi oldalán kommentálja a kormányzati döntést. Mint írja, a Gellért-hegyre érkező turistaforgalom jelenleg szinte kizárólag buszokkal zajlik, naponta akár 200 busz is megfordult itt a járvány előtti utolsó, tavalyi turisztikai csúcsszezonban. Ez jelentősen megterheli a Citadellára vezető utcák forgalmát, állandó zaj- és légszennyezettséget okoz. A Gellért-hegyre való feljutás pedig nem csak a turisták, de a közparkot és a kilátást kereső budapestiek számára is nehézkes.

A Gellért-hegyre vezető sikló több mint egy évszázada szerepel a városfejlesztési tervek között, ám eddig minden, a megépítésére irányuló próbálkozás elakadt. Most a főváros és a kormány is egyetért abban, hogy itt az ideje a Sikló megépítésének és a közpark rekonstrukciójának. A kormány a BFK-t jelölte ki a beruházás terveinek aktualizálására, a közpark átfogó megújításának előkészítésére, hogy a jövőben elektromos meghajtású, zérókibocsátású és akadálymentes járműveken juthassunk fel a Gellért-hegyre, teszi hozzá Vitézy.

A sikló mellett megújul a több tízezer négyzetméteres Gellért-hegyi közpark is. A Gellért-hegy jelentős része – mintegy 39 hektár – országos jelentőségű természetvédelmi terület, hőforrásai és barlangjai kiemelt természeti értéket képviselnek, épített öröksége révén pedig a Gellért-hegy az UNESCO világörökségi helyszínei közé tartozik. A park felújítása a méltó környezet megteremtését célozza a zöldfelületek teljes körű megóvásával, ahová a Sikló nyomvonalán kívül semmilyen új funkció vagy épület nem kerülne - ígéri Vitézy.

Az ügyben keressük a fővárosi önkormányzatot is, de eddig még nem sikerült elérnünk.

Rovatok