Index Vakbarát Hírportál

Borulhat a 3-as metró felújítása

2020. július 14., kedd 12:09

Leállhat a 3-as metró felújítása, mert az alagútfelújítást végző cég 18 milliárd forintos pluszpénzt követel az állomások felújításának csúszása miatt. Tüttő Kata városüzemeltetési-főpolgármester-helyettes szerint a követelés túlzó, és az Európai Unióhoz fordul.

Vajon jól értem, hogy a Swietelsky Vasúttechnika Kft éppen megzsarolt azzal, hogy leállítja a metrófelújítást, ha nem kap most azonnal 18 milliárdot?

– teszi fel a kérdést közösségi oldalán Tüttő Kata, városüzemeltetési főpolgármester-helyettes.

A bejegyzésből kiderül, hogy a 3-as metró alagútfelújítási munkáira 47,8 milliárd forintért leszerződött Swietelsky Vasúttechnika Kft. 18 milliárd forintos többletkövetelést nyújtott be a BKV-nak, arra hivatkozva, hogy az állomásfelújítási közbeszerzések csúsztak.

A helyzet megértéséhez érdemes tudni, hogy a metró felújítása nem egy szerződés keretében zajlik, hanem több részre lett bontva a feladat. Három külön szerződés alapján újítják fel az északi (ez már kész), a déli (ez folyik most) és a középső szakasz állomásait, és közben zajlik külön szerződés alapján a teljes alagút rekonstrukciója is.

Tüttő Kata szerint a BKV vezetése hónapok óta próbál tárgyalni a Swietelsky Vasúttechnika Kft képviselőjével, mert az állomásfelújítási közbeszerzések csúszása miatt, valóban lehet elismert többletköltség, de nem 18 mrd: mérnökök szerint a cég által benyújtott követelés több mint felét sehogyan sem lehet szakmailag alátámasztani. 

A fővárost szorítja az idő, mert az alagútfelújításra kötött szerződés 10 nap múlva, július 24-én lejár, és ha addig nem sikerül megállapodni az alátámasztható költségekről és a szerződés meghosszabbításáról, akkor a Swietelsky Vasúttechnika Kft levonulhat és az alagútfelújítási munkák leállhatnak. Ha pedig leáll a munka, és a beruházás kicsúszik az európai uniós és állami támogatási határidőből, elveszhet a felújításra kapott támogatás.

Tüttő Kata bejegyzésében azt írja:

Nem csak, hogy nem hagyjuk magunkat beszorítani, de mivel európai uniós támogatással megvalósuló projektről van szó, ezért az EU Régiók Bizottságának a tagjaként gondoskodni fogok róla, hogy ez a történet eljusson az Európai Bizottsághoz is.

Az alagútfelújítás leállítása veszélyezteti a középső szakasz állomásainak felújításáról szóló szerződést is, amit egyébként ugyanezen cégcsoporthoz tartozó Swietelsky Építő Kft nyert el, a tavaly novemberben zárult közbeszerzésen.

Rovatok