Index Vakbarát Hírportál

Az Emmi az orvosok és gyógyszerészek véleményét kéri az egészségügy reformjához

2020. július 16., csütörtök 10:56 | aznap frissítve

Az intézményvezetők után a szakellátásban dolgozó orvosok és kórházi gyógyszerészek is kifejthetik álláspontjukat az egészségügy átalakításáról, közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium.

A tárca közleménye szerint július 16-tól a szakellátásban dolgozó orvosok és kórházi gyógyszerészek előtt nyílik meg az a webes felület, ahol hét napon keresztül mindenki leírhatja gondolatait az egészségügyi ellátórendszer hatékonyabbá tételéről.

A kormány kiemelt célja, hogy minél szélesebb körben megismerje az egészségügyben dolgozók álláspontját annak érdekében, hogy szakmailag megalapozott és eredményes átalakítást hajthasson végre, olvasható a közleményben. Ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium webes felületei az egyes szakmai csoportok számára különböző időszakokban válnak elérhetővé.

A koronavírus-járvány, a pandémia több olyan lépés meghozatalára kényszerítette az egészségügyi ellátást, amelyek felhívták a figyelmet az ellátórendszer sérülékeny pontjaira, ugyanakkor fontos, előremutató kezdeményezések is kiépültek, mint például a digitális egészségügyi fejlesztések, írják.

Mindezen ismertek birtokában várjuk a szakellátásban dolgozó orvosok és kórházi gyógyszerészek véleményét is, hogy szakmai javaslataikkal segítsék az eredményes átalakítást.

Rovatok