Index Vakbarát Hírportál

Eltévedt egy részeg úszó a Balatonban

2020. július 16., csütörtök 20:08

Éjszaka, részegen nem érdemes úszni indulni a Balatonba, mert a sötét víz könnyen labirintussá válhat.

A fonyódi vízirendőröket július 15-én este 22 óra után értesítette egy Balaton-parton tartózkodó 57 éves budapesti férfi, hogy a sötét víz felől segélykiáltásokat hall, majd rögtön utána kenujával a segítségért kiáltó, bajba jutott fürdőző irányába indult, írja a police.hu.

Mint kiderült, egy 43 éves, monorierdői férfi jó ötletnek tartotta, hogy éjjel, ráadásul ittasan másfél kilométernyire beússzon a Balatonba. Egy idő után azonban az éjszakai sötétben, a parttól már jó messze eltávolodva a fürdőző rájött, hogy nem tudja merről indult. 

Kifáradva pánikba esett és segítségért kiáltott. Szerencséjére a partról meghallotta őt a kenus, aki példaértékűen járt el a helyzetben. Habozás nélkül bejelentést tett, majd saját maga indult az úszó megsegítésére. Megtalálta, majd kenujával kapaszkodót nyújtott a férfinek a rendőrök kiérkezéséig, akiknek a sötét vízfelszínen egy elemlápával jelezte pozíciójukat.

Az egyenruhások a bajbajutottat a szolgálati hajóba emelték, majd a partra vitték, ahol a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták.

 A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajbajutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!

Rovatok