Index Vakbarát Hírportál

Fegyelmi eljárást indított a gödi képviselő-testület a momentumos polgármester ellen

2020. július 17., péntek 12:19

Újabb szintre lépett a gödi testületben kialakult feszültség, a momentumos polgármesterrel szembeni testületi bizalmatlanság. 

A mai napon a gödi testület Fidesz–DK–LMP–Jobbik koalíciója megszavazta, hogy induljon fegyelmi eljárás Balogh Csaba momentumos polgármester ellen, valamint tisztségét 30 napra függesszék fel

– írta közleményében a Momentum.

Körülbelül két hete, július elején írtunk legutóbb Gödről: akkor Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere a Facebookon azt jelentette be, hogy menesztette az alpolgármestereit. A döntést azzal indokolta, hogy szerinte az alpolgármesterek nem a város érdekeit szolgálták a munkájuk során. A két alpolgármester – Fülöp Zoltán az LMP, míg Lőrincz László a DK politikusa, mindketten a Gödi Összefogás nevű ellenzéki összefogás keretében jutottak be a testületbe – a polgármester döntésére úgy reagált: a momentumos Balogh felrúgja az ellenzéki megállapodást.

Balogh és a többi munkatársa között már jó ideje egyre feszültebb a viszony. A gödi önkormányzat belső feszültségeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben még áprilisban, amiben alaposabban megnéztük, mit jelent Gödnek az, hogy a kormány kiszervezte a település alól az ott található Samsung-gyárat. 

A Momentum sajtóközleményében azt írja: „A fegyelmi eljárás elindításának okaként a jogköreiktől megfosztott alpolgármesterek a Szervezési- és Működési Szabályzat megsértését, a beszerzési szabályzat megsértését, valamint a költségvetési rendelet figyelmen kívül hagyását jelölték meg. Az ülésen ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy bár a beadvány készítői nem tudnak konkrét szabálysértést megnevezni, a “biztonság kedvéért” szeretnék lefolytatni a vizsgálatot. Ez a vizsgálat az önkormányzatnak 3.000.000 forintjába fog kerülni. Mivel Balogh úgy vélte, hogy nem erre kellene a város amúgy sem túl sok pénzét költeni, ezért nem szavazta meg a beadványt, de mivel takargatnivalója nincs, az eredményt elfogadta és áll elébe a vizsgálatnak.” Hozzáteszik, a két alpolgármester viszont nem vállalta ugyanezt.

A közlemény szerint a momentumos polgármester megvétózta a felfüggesztéséről szóló döntést, így ezt a határozatot 15 nap múlva tárgyalhatják újra. A fegyelmi eljárást azonban vállalja Balogh.

Rovatok