Index Vakbarát Hírportál

Eltűntek a turisták, csökkennek az albérletárak

2020. július 18., szombat 13:03

A járvány és a turisták eltűnésével csökkentek Budapesten az albérlet árak, de a felsőoktatási felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetése után ismét nagy roham várható a piacon. Erre számítanak az MTI-nek nyilatkozó lakáspiaci szakértők. Szerintük jobb alkupozícióba kerültek a bérlők azután, hogy a járvány miatt kevesebb turista jön az országba, és a rövid távra kiadott lakásokat inkább hosszabb távra adják ki. 

Az Otthon Centrum adatai szerint a budai oldalon az egyszobás lakásokat 110-140 ezer forintért, a kétszobás lakásokat 115-160 ezer forintért, míg a 3-4 szobás lakásokat 150 ezer forinttól lehet bérelni. A pesti belső kerületekben a legtöbb idén kiadott egyszobás lakás a 100-130 ezer forintos tartományban maradt. A két-három szobás ingatlanok bérleti díja 150-200 ezer forint, de az ársáv alatt és felett is akadt bérbeadott lakás. 

Az OTP Ingatlanpont elemzője a járvány mellett megemlítette a küszöbön álló Airbnb-szabályozást is, amely tovább növeli a bizonytalanságot, és összességében árcsökkenéshez vezet a fővárosi albérletpiacon. 

A XI. kerületben nem ritka a 20 százalékos árzuhanás sem. 

Míg korábban havi 150-160 ezer forintért lehetett kiadni egy jó állapotú, 50 négyzetméteres lakást a kerület belső részén, most ugyanezt az ingatlant már 120-130 ezer forintért is ki lehet bérelni. 

A kerület albérletpiacának alakulása nagyban függ a járványhelyzettől. Ha az egyetemi kollégiumokban korlátozzák a férőhelyek számát, vagy esetleg zárva maradnak, akkor élénkülhet a kereslet, ami felnyomhatja az árakat az egyetemek környékén. Az ELTE például már be is jelentette, hogy a fertőzésveszély elkerülése érdekében csökkentik az egy kollégiumi szobában lakók számát. 

A Takarék Index vizsgálta a lakásbérlés és -vásárlás lehetőségét is, és megállapította, hogy a 3 éves alapképzéssel számolva a fővárosban már csak kivételes esetekben éri meg lakást vásárolni a fedezeti időtávok (az a pontot, ahol a bérlés és vásárlás költsége még éppen megegyezik) emelkedése miatt. Számításaik szerint, míg tavaly 1,8 és 7,6 év között volt az az időtartam, amelyben a saját lakás vásárlása tűnhetett az olcsóbb megoldásnak Budapesten, a mostani adatok alapján ez már 3,9-10 év között alakul.

Rovatok