Index Vakbarát Hírportál

Október 4-re írták ki az időközi választást Cserdiben

2020. július 21., kedd 16:34

Ahogy azt megírtuk, július 14-én, keddre virradóra holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. Forrásaink szerint a roma polgárjogi aktivistaként is ismert Bogdán öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében találtak rá.

A Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatalának - ahová Cserdi is tartozik - jegyzője jelezte a polgármester halála után, hogy össze fogják hívni a helyi választási bizottságot, hogy határozzanak a haláleset miatt kiírandó időközi választásról, ami szeptember vége, október eleje között várható. Most a Valasztas.hu kiírása szerint a döntés megszületett, és

Cserdiben hivatalosan október 4-re írták ki az időközi polgármester-választást

A választásig az alpolgármester vezeti ideiglenesen a települést a jogszabályok szerint.

Bogdán László 46 éves volt, 2006 óta állt a település élén függetlenként, előtte négy évig alpolgármester volt. 2013-ban lett országosan ismert, miután a cserdieknek bűnmegelőzési céllal börtönlátogatási programot szervezett, amire ellentmondásos címe miatt a média is felfigyelt:

A köcsögmentesítés védőburok

Ekkor derült ki, hogy a zömmel romák lakta Cserdiben Bogdán vezetésével komoly, alulról szerveződő zöldségtermesztési közfoglalkoztatási program indult, és Bogdán komplex fejlesztési programot is indított a falu rendbetételére. Erről akkor az Index is beszámolt, de a külföldi sajtó érdeklődését is felkeltette. A többiek és általában a cigányok elé példaként állított karrierjét bemutatva Bogdán felidézte, hogy szemétszedőből miként lett évek alatt termelési igazgató egy elektronikai eszközöket gyártó multinacionális vállalatnál.

Politikusok, ismert emberek, szervezetek sora emlékezett meg Bogdán László 14-i halálhírére, a Parlamentben a képviselők is néma felállással tisztelegtek Bogdán emléke előtt.

Rovatok