Index Vakbarát Hírportál

A járvány óta a tömegközlekedés helyett inkább gyalogolunk

2020. augusztus 10., hétfő 08:32 | aznap frissítve

Jelentősen átalakította a koronavírus-járvány a közlekedési szokásokat, derült ki a Népszava és a Publicus Intézet kutatásából, amely alapján a tömegközlekedés helyébe főként a gyaloglás vagy a gépkocsihasználat lépett Budapesten.

A megkérdezettek válaszai alapján a tömegközlekedést a válaszadók 66%-a az eddiginél ritkábban használja, 41% mondta, hogy gyakrabban gyalogol, mint korábban, 32% pedig gyakrabban ül autóba.

A felmérésből az is kiderült, hogy a diplomások között 76% ül kevesebbszer tömegközlekedési eszközre, az érettségivel rendelkezők között ugyanez a szám 64%, a szakmunkásoknál 50% mondta, hogy kevesebb használja a közösségi közlekedést, míg a legfeljebb nyolc osztályt végzettek 64 százaléka ritkította a tömegközlekedés használatát.

Az autóhasználat a diplomával rendelkezők között nőtt meg leginkább, míg a kerékpárt a diplomások és az érettségizettek vették elő a legtöbbet – 23-23% mondta, hogy többet használják ezt a közlekedési formát.

A korcsoportos bontás szerint a hatvan felettiek 68 százaléka, a 45-59 év közöttiek 58, a 30-44 év közöttiek 61, a 18 és 29 év közöttiek 74 százaléka ritkábban ül tömegközlekedési eszközre a járvány kirobbanása óta. Az összes megkérdezett 64 százaléka úgy tapasztalta, hogy kevesebben használják a tömegközlekedési eszközöket a koronavírus elterjedése óta, írja a Népszava.

Rovatok