Index Vakbarát Hírportál

Határidőre el fog készülni a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint-rehabilitációja

2020. augusztus 11., kedd 14:06

Jó ütemben halad a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint-rehabilitációja, a 28,5 milliárd forintos beruházás műszaki készültsége meghaladja a hatvan százalékot – mondta a Torda-szigetnél épülő torkolati műtárgy egyik acél elzáró táblájának beemelése előtt tartott sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás miniszteri biztosa.

Kara Ákos fideszes országgyűlési képviselő az MTI beszámolója szerint azt mondta, hogy a munkálatok a koronavírus-járvány ideje alatt is zajlottak, így a beruházás határidőre el fog készülni.

A fejlesztés hatására a Mosoni-Dunán a kis és közepes vízszintek megemelkednek, így megvalósul a terület rehabilitációja, hajózhatóvá válik a folyó Győrnél is, amely kedvez a turizmusnak, emellett javul az árvízvédelmi biztonság.

A fejlesztést az a 2012-ben elindított népi kezdeményezés alapozta meg, amelyet mintegy 80 ezren írtak alá a szigetközi Öreg Duna-meder és győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásának megvitatására.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója arról beszélt, hogy a szélsőségesen alacsony vagy magas vizet kezelni kell a Dunán, hiszen ahol alacsony a vízszint, ott területek száradnak ki, ahol pedig magas, ott mindig áradás van.

A műtárgy a természetvédelem, a közlekedés és a jólét metszetében van – fogalmazott, hozzátéve, hogy a térség nagyot fog előrelépni a fejlesztéssel, Győrben megjelenhet a dunai vízi közlekedés.

A próbaüzemet követően a műtárgy 2022-ben fog üzemelni.

Németh Tamás, a kivitelező Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetője ismertette, hogy harminc hónappal ezelőtt kezdték el a kivitelezést, 23 hektáron készítették elő a területet, 5,5 kilométer hosszan ideiglenes utakat építettek, és eddig mintegy negyvenezer köbméter betont dolgoztak be a műtárgyba. A véneki oldalon elkészült az árvízvédelmi töltés, most az elzárószerkezeteket építik be a műtárgyba.

A beruházás után ezen a műtárgyon keresztül fog a Mosoni-Duna vize folyni, így tudják szabályozni a vízszintet – mondta, hozzátéve, hogy lesz egy hajózó zsilip, amely 12 méter széles és 90 méter hosszú lesz. A további két zsilip fog a vízszintszabályozásért felelni, ezek szintén 12 méter szélesek lesznek.

Kitért arra is, hogy a műtárgy része lesz egy híd is, amelynek első gerendáit várhatóan ezen a hétvégén emelik be. A hídon kerékpárút lesz, a töltés pedig aszfalt burkolatot kap. Építenek egy irányító épületet is, amelynek az alapozása már megtörtént.

Dézsi Csaba András (Fidesz–KDNP), Győr polgármestere azt emelte ki, hogy a műtárgy a megyeszékhely szempontjából kiemelt jelentőségű, mert üzembe helyezése után a városban az árvízvédelem erősebb lesz, emellett egész évben csaknem egységes vízszintet tud biztosítani, amely lehetővé teszi, hogy a Mosoni-Duna hajózható legyen. A beruházást az Európai Unió kohéziós alapjából és hazai költségvetési forrásból finanszírozzák.

Rovatok