Index Vakbarát Hírportál

Csak negatív PCR-teszttel kezdhetik meg a tanévet a Semmelweis Egyetem elsőévesei

2020. augusztus 12., szerda 14:14

Vegyes tervekkel készülnek a nagy magyarországi egyetemek az ősszel kezdődő tanévre: a Semmelweis Egyetem például negatív PCR-tesztet kér minden elsőévestől, az ELTE pedig hibrid oktatásra készül.

A Hvg.hu cikke szerint az ELTE-n a fő szabály szerint az órákon meg kell jelenni, de bizonyos kurzusokat online tartanak majd meg abban az esetben, ha a terem befogadóképessége miatt például nem lehet tartani a védőtávolságot, vagy ha a tanár akadályoztatva van. A diákoknak sem kötelező személyesen megjelenniük minden esetben, igaz ez abban az esetben is, ha veszélyeztetettek vagy nem tudnak külföldről beutazni. Ilyen esetben az érintettek online tanulhatnak. Az egyetem épületeiben kötelező orrot és szájat eltakaró sálat vagy maszkot viselni a diákoknak. A koronavírus miatt úgy tervezik a kurzusokat, hogy részben vagy egészben átállhassanak online oktatásra. Hibrid oktatást terveznek a Corvinuson is, 40 fő alatt személyes, afölött pedig online órákkal készülnek. A 200 főnél nagyobb előadásokat előre felveszik az egyetemi stúdióban, sőt, a hozzájuk tartozó segédanyagokat utómunkázzák is. 

A védőtávolság érdekében a tantermeket csak félig lehet megtölteni, a maszkviselés is kötelező lesz ott, ahol nem tartható a 1,5 méter, vagy nincs elválasztó fal a diákok között, írja a Hvg.hu.

A Semmelweis Egyetemen PCR-tesztet írnak elő az elsőéveseknek, amit az egyetem biztosít, továbbá a Semmelweis Egyetem hallgatóinak és munkatársainak is PCR-tesztet kell elvégeztetniük az egyetem területére való belépés előtt, amennyiben 14 napon belül külföldön jártak.  A tesztet számukra is ingyenes biztosítják. Ők is hibrid oktatásra készülnek, a nagy létszámú előadásokat azonban csak online lehet majd látogatni. A BME jelenléti oktatással készül, de a kockázati csoportba tartozó tanárok és diákok ez alól kaphatnak felmentést, így ők online vehetnek részt az előadásokon. 

Az órák legkorábban 8.15-kor kezdődnek azért, hogy a közösségi közlekedésben mérsékeljék a forgalmat. Ugyanakkor itt is számolnak azzal, hogy esetleg át kell állniuk távoktatásra. A kollégiumokban is szigorúbbak lesznek a szabályok, és rendezvények sem igen várhatóak.

Rovatok