Egy erdős területen elásva, tetemkereső kutyákkal és talajradar segítségével találta meg Pilisszentiván erdős külterületén még 2018-ban a rendőrség egy 43 éves szlovák férfi és barátnője holttestét feldarabolva, de csak most tudták elfogni a gyilkossággal gyanúsított két férfit.
Pilisszentivánra a nyomok egy XIII. kerületi lakópark földszinti lakásából vezettek, ahol a rendőrök emberi eredetű vérszennyeződéseket találtak. Az ebből felállított genetikai profil útján sikerült azonosítani egy 43 éves szlovák állampolgárt. A férfi – aki egyébként hamis okmányokkal bérelte korábban a lakást – Szlovákiában elkövetett erőszakos bűncselekmények miatt kiszabott 8 éves letöltendő szabadságvesztése elől már 2014 óta bujkált Magyarországon.
Később kiderült, hogy a 43 éves férfival együtt élő 29 éves barátnője 2016 tavasza óta szintén eltűnt. A nő hozzátartozóitól vett biológiai minták és a Marina parti lakásból rögzített emberi vérszennyeződések összehasonlítása alapján sikerült azonosítani a nő nyomait, így feltételezhető volt, hogy
ő a másik áldozat.
A rendőrség a honlapján azt írja, hogy a nyomozók az üggyel összefüggésben gyanúsítottként hallgatták ki a más bűncselekmény miatt letartóztatásban lévő 41 éves H. Zsoltot. A férfi vallomásában elmondta, hogy
2015-ben ismerkedett meg egy magyar ajkú szlovák állampolgárral, K. Norberttel, akivel három erőszakos bűncselekményt követett el Szlovákiában. A gyanúsított előadta azt is, hogy 2016. február 11-én a Marina parti lakásban K. Norbert egyedül követte el a kettős emberölést, ő csak a holttestek darabolásában és elásásában vett részt.
2020. július 24-én összehangolt akció keretében aztán Esztergomban elfogták K. Norbertet. A férfit – aki korábban több erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt volt már büntetve nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon is – és társát előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják a rendőrök, H. Zsoltot bűnsegédi magatartással. K. Norbertet letartóztatták.