Index Vakbarát Hírportál

Saját unokája rabolt ki egy 71 éves nőt egy körömi boltban

2020. augusztus 14., péntek 14:14

Rablás megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint 2020. augusztus 12-én reggel kirabolta a saját nagymamáját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Körömben, az egyik helyi boltban. A rendőrség azt írja, hogy a gyanú szerint a férfi odament 71 éves nagymamájához, akitől pénzt kért. Az idős asszony megtagadta unokája kérését, és a pénztáros által visszaadott papírpénzzel – amit ökölbe szorított kezében tartott – kifelé igyekezett a boltból.

Unokája azonban megragadta az idős asszony kezét, majd ujjait szétfeszítette, és kezéből ötszáz forintot magához vett, amivel elszaladt. Az asszony, aki egyébként haragos viszonyban van unokájával, szégyenében nem kért a helyiektől segítséget, feljelentését is csak a történtek után, másnap délután tette meg a rendőrkapitányságon.

Az unokát a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói kihallgatást követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Rovatok