Index Vakbarát Hírportál

Fiatal férfi fulladt a Lupa-tóba csütörtökön

2020. augusztus 15., szombat 14:53 | aznap frissítve

Vízbe fulladt egy férfi csütörtökön a Lupa Beachnél, írta egy olvasónk. Az Országos Mentőszolgálat megerősítette a hírt az Indexnek. Olvasónk beszámolója szerint az esetet ő maga látta, a Lupa-tó „VIP-strand részénél”.

A parttól hét-nyolc méterre egy férfi kapálózott, majd elmerült, amit két lány látott. Két civil srác elkezdte keresni, majd kb. tíz perc múlva két vízimentő is érkezett. Az egyik civil megtalálta, és négyen a partra húzták, de már nem lehetett megmenteni, túl késő volt

– írta olvasónk.

A Lupa-tó később az Indexnek eljuttatta Seller András, a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat elnökének levelét az esetről, mely némileg árnyalta a képet. Ez alapján a férfi elmerülését valóban két lány észlelte, és civil látogatók siettek a bajbajutott segítségére, a vízimentők azonban azért érkeztek később a helyszínre, mert nem értesítette őket senki az esetről. Seller leíársa szerint nagyjából 10 perc múlva riasztották őket, ezt követően pedig fél perc múlva megérkeztek csónakkal és a parton is a helyszínre.

A fiatal férfit az egyik vízimentő hozta felszínre, ezt követően pedig kivitték a partra, de hiába kezdték el az újraélesztést, amit aztán a kiérkező mentőegység folytatott, nem jártak sikerrel.. Az esettel kapcsolatban írtunk az Országos Mentőszolgálatnak is, akik rövid levelükben ugyancsak azt írták, hogy a kiérkező mentők hosszasan próbáltak újraéleszteni egy fiatal férfit, de sajnos nem lehetett megmenteni az életét.

Rovatok