Index Vakbarát Hírportál

Orbán újabb tiltó intézkedéseket lengetett be

2020. augusztus 21., péntek 08:35 | aznap frissítve

A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy déli irányba ne foglaljon nyaralást szeptember 1-je után, mert az bele fog ütközni a határvédelmi intézkedésekbe. Elmondta: a magyar állapotokhoz képest a legtöbb országban romlik a koronavírus-helyzet, ezért az a korábbi állítása, hogy Magyarország számára a legnagyobb veszélyt a fertőzés behurcolása jelenti, nemcsak, hogy érvényes, de érvényesebb, mint korábban volt.

Szólt arról is, hogy a fertőzések száma nem lényegtelen, de a legfontosabb, hogy az emberek ne haljanak bele a vírusba. A betegségből meg lehet gyógyulni. Biztos nem kellemes, megkínozza az embert a koronavírus-fertőzés, de nagyon sokan felépülnek - fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vírussal szemben a legkiszolgáltatottabbak az idősek, ezért minden figyelmet az ő védelmükre kell fordítani.

Nyáron bevezették az egyes országok fertőzés szerinti osztályozását, de szeptember 1-jétől nem lehet fenntartani ezt a rendszert és szigorítások jönnek.

Nem mondom, hogy satu, de ahhoz közeli állapot fog beállni

- jelentette ki.

A kérdésre, hogy az egészségügy felkészült-e arra, ha nőni fog a koronavírus-fertőzöttek száma, a kormányfő elmondta: március közepén komoly, a védekezéshez szükséges eszközparkot alakítottak ki, amit majd ősszel tudnak használni. Mindenki aludjon nyugodtan, minden eszköz rendelkezésre áll. Lélegeztetőgép-gyártásban Magyarország a világ élvonalába tartozik, és eljön majd az idő, amikor minden lélegeztetőgépet itthon gyártanak.

A kormányfő a műsorban kiemelte: bár a vártnál sikeresebbnek látta az átállást a digitális oktatásra tavasszal, a személyes találkozáson alapuló oktatási rendszer tudja leginkább szolgálni a nevelési, pedagógiai célokat. A miniszterelnök szerint tíz százalék felett van azoknak a diákoknak az aránya, akik eltűntek a rendszerből, nem kapcsolódtak be, nem vettek részt vagy csak időnként vettek részt a digitális oktatásban.

Ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerüljük a szokásostól eltérő oktatást és megvédjük a hagyományos, iskolai jelenléten alapuló tanítást. Hozzátette: a vírussal szemben az idősek a legkiszolgáltatottabbak, ezért nagyon fontos, hogy megvédjék őket a fertőzéstől.

Két éves terv

Szeptember közepére várható a gazdaság növekedését támogató, két évre szóló új terv - közölte Orbán Viktor emellett a rádióműsorban.

A miniszterelnök csütörtök délután gazdaságpolitikai megbeszélést tartott az összes érintett miniszterrel és szakértővel, ahol megrendelést adott le a teljes magyar gazdaságpolitikai szakértői gárdának. Azt kérte, hogy "az összes, az elmúlt hetekben miniszteriális és szakmai műhelyben készült javaslatot fésüljék egybe, és szeptember közepére legyen logikus, sok-sok tucatnyi intézkedést is tartalmazó növekedési tervünk".

Orbán számításai szerint szeptember közepére minden szükséges politikai és kormányzati döntéshozatali fórumon átmegy az a két évre szóló terv, amely szerint a 2020-as év negyedik negyedévét, 2021-et és 2022-t irányítja majd a kormány.

Rovatok