Index Vakbarát Hírportál

Még velünk marad a nyár

2020. augusztus 23., vasárnap 12:21

A vasárnapi hidegfront elvonultával jövő héten egyre többször süt majd ki a nap, de kezdetben néhol még eleredhet az eső, írja az Időkép.

Hétfőn gyakran megnövekedhet felettünk a felhőzet, de azért napos időszakokra is számíthatunk. Csak kevés helyen alakulhat ki egy-egy futó zápor, de az esti óráktól a Dunántúlon többfelé előfordulhat átmenetileg kisebb eső, egy-egy zápor. A legmelegebb órákban 24-31 fokot mérhetünk, nyugaton számíthatunk az alacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékekre.

Kedden már többfelé süthet ki hosszabb időre a nap, de kezdetben délen, délkeleten, majd napközben keleten elszórtan átmeneti eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Az élénk, helyenként erős északnyugati szélben 25-31 fok közötti maximumokra van kilátás, ismét délkeleten lehet a legmelegebb.

Szerdán sok napsütésre, csapadékmentes időre számíthatunk, elsősorban fátyolfelhők szűrhetik majd a napfényt. A szél délire, délnyugatira fordul, mely többfelé lehet élénk, néhol erős, melynek hatására pár fokkal melegebb levegő áramlik térségünkbe. A csúcshőmérséklet 26-32 fok között alakul.

Csütörtökön egy gyenge hidegfront érkezhet északnyugatira forduló széllel, pár fokos lehűléssel, viszont számottevő csapadék nem valószínű, ellenben sokfelé számíthatunk hosszabb napos időszakokra, 25-30 fok várható.

Borítókép: MTI Fotós: Mohai Balázs

Rovatok