Index Vakbarát Hírportál

Eszenyi-ügy: lezárult a vizsgálat

2020. szeptember 2., szerda 15:45

A Felügyelő Bizottság 71 írásban, illetve személyesen tett bejelentéssel foglalkozott

Lezárult a Vígszínház Felügyelő Bizottságának vizsgálata, amelyben a bizottság összesen 71 írásban, illetve személyesen tett bejelentéssel foglalkozott –írja a 24.hu a Főpolgármesteri Hivatal sajtóközleményére hivatkozva. A közleményből kiderült:

július 7-9. között tartott meghallgatások után a Felügyelő Bizottság közölte megállapításait a vizsgálatot elrendelő főpolgármester-helyettessel, aki tájékoztatta ezekről a színház új vezetőjéT. Gy. Németh Erzsébet arra kérte a színház igazgatóját, Rudolf Pétert, hogy

saját hatáskörében intézkedjen a Felügyelő Bizottság megállapításait illetően, hozza meg azokat a döntéseket, amelyek biztosítják a színházban folyó szakmai munka nyugodt légkörét.

Folyamatban van továbbá egy, az intézményekre vonatkozó Etikai Kódex kidolgozása, amely iránymutatást ad majd az ilyen, vagy ehhez hasonló esetek kezelésére. A 24.hu megkereste Rudolf Pétert, aki az alábbi nyilatkozatot adta a portálnak:

A felügyelőbizottság által lefolytatott vizsgálatról szóló tájékoztatást megkaptam. A színház dolgozóival, a szakszervezettel, a tárvezetőkkel és a megalakuló művészeti tanács tagjaival egyeztetve, az ő véleményüket figyelembe véve fogom meghozni a szakmai döntést.

– mondta.

Rovatok