Index Vakbarát Hírportál

A civilek egy nap alatt összeadták az Igazgyöngy Alapítványtól elvett állami támogatást

2020. szeptember 3., csütörtök 12:34 | aznap frissítve

A hátrányos helyzetű, leszakadó régióban élő gyerekek fejlesztő foglalkozásai mégsem kerülnek veszélybe, köszönhetően az Igazgyöngy Alapítvány javára adakozóknak.

Szeptember 1-jén számoltunk be arról, hogy az állam durván lecsökkentette az L. Ritók Nóra alapította Igazgyöngy Alapítvány iskolájának támogatását az idei tanévtől. Az elvonás a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos, zömmel roma diákokkal foglalkozó művészeti iskola életében az eddigi támogatás megfelezését jelentette, 17 millióról 8,5 millióra apadt a támogatás összege.

Miután a megvonásról L. Ritók Nóra egy elkeseredett hangú Facebook-posztban számolt be, több civilek kezdeményezte gyűjtési akció indult, hogy megmentsék a hajdú-bihari régió szegény falvaiban élő gyerekek felzárkóztatását.

L. Ritók Nóra Facebook oldalán tette közzé, hogy már kedd este összegyűlt az állam által elvont összeg, amit szerda reggel újraszámoltak.

... összejött az Igazgyöngy megvont támogatása. Meghatottan, hálásan, és még mindig háborgó igazságérzettel teszem közzé ezt a hírt. Százasával töltöttük le az utalások adatait, és még nem is tudtunk mindenkinek visszacsatolni, de dolgozunk rajta folyamatosan. Ismerősök és ismeretlenek, régi támogatók és új elköteleződők, kisebb összegeket küldők, és nagyobb támogatások egyaránt voltak közöttük. Mellettünk megerősítő, nekünk drukkoló, néhol dühös üzenetek, melyek segítenek nekünk is feldolgozni érzelmileg ezt az egészet.

- írta az Igazgyöngy Alapítvány alapító-vezetője.

Az ismert pedagógus hozzátette, jelenleg is zajlanak a gyűjtések, így aki ezután utal az Igazgyöngy Alapítványnak, a további felajánlásokat tartalékolják a következő tanévre.

Arról szintén beszámolt L. Ritók Nóra, hogy információi szerint az RTL Híradó megkérdezte az EMMIt az Igazgyöngy Alapítvánnyal kapcsolatban, és a minisztérium azt a választ adta, hogy jövőre az iskolájuk teljes kiegészítő támogatását megszüntetik, vagyis mind a 17 millió forintot elvonnák. erről ők viszont még nem kaptak semmiféle hivatalos értesítést.

Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola közel 20 éve működik a hajdú-bihari régió hat településén (Berettyóújfalu, Komádi, Magyarhomorog, Körösszakál, Körösszegapáti, Biharkeresztes). Egy-egy tanév során közel 600 tanulóval foglalkoznak: a gyerekek nagyjából 70 százaléka hátrányos helyzetű, és ezen belül is kiemelkedően magas a halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma tanulók létszáma. Az iskolában képző-és iparművészeti foglalkozásokat tartanak délutánonként úgy, hogy elutaznak a pedagógusok a gyerekekhez.

Az eredetileg grafikusművész és földrajz-rajz szakos pedagógus végzettségű L. Ritók Nóra 1999 óta segít Berettyóújfaluban, az ország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségében a szegénységben élő családoknak és gyerekeknek. Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti iskola igazgatójaként többek között a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozásával és személyiségfejlesztésével is foglalkozik.

Rovatok