Index Vakbarát Hírportál

„Lesz zöld miniszterelnök-jelölt. Ez biztos”

2020. szeptember 3., csütörtök 10:48

A 2018-as országgyűlési, majd a tavalyi EP-választást hatalmas pofonként, a szavazóktól kapott büntetésként élte meg az LMP. A zöld párt azóta rendezte belső, verekedésig is fajuló belső konfliktusait, a szervezeten belül most béke uralkodik. Legalábbis ezt állítják az LMP vasárnap megválasztott társelnökeiSchmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, akik nagy reményekkel vágnak bele a 2022-ig tartó időszakba.

Én pont úgy érzem magam, mint mikor egy nagyobb perecelés után sikerül a biciklit felállítani, és az ember nekiáll újból hajtani. Mi most már tényleg ezerrel tekerünk

- írta le testhezálló biciklis hasonlattal az LMP frissen megválasztott új társelnöke, Kanász-Nagy Máté a zöld pártban mostanában uralkodó állapotokat. A legutóbbi mérések szerint az LMP támogatottsága hiába áll jelenleg is csupán 2-3 százalékon, a párt új elnöksége annál elszántabb. A motivációt és az optimizmust, mint a másik LMP-társelnök, Schmuck Erzsébet is mondja, leginkább az adja, hogy van értelme a munkánknak”, végre világos, határozott mérföldkövek vannak előttük, amelyekért meg lehet és meg is fognak harcolni. A cél nem kisebb, mint a kormányváltás az ellenzéki összefogás kötelékében, amelyben az LMP a markáns zöld gondolatot szeretné képviselni.

Tetszik, nem tetszik, történelmileg eldőlt, hogy ki milyen pozíciót vesz fel az ellenzékben, ez pedig egy együttműködési pozíció lesz. A probléma megoldódott, ez a vita lezárult. Vannak az ellenzéki oldalon megkerülhetetlen szereplők, most pedig nem olyan időket élünk, amikor finnyásnak lehet lenni. Az ellenzéki együttműködés viszont önmagában egy lufi, amíg meg nem töltjük tartalommal. Éppen ezért mi minden erőnkkel ezen leszünk

- jelenti ki az LMP-ben 2011 óta politizáló szociálpolitikus, egyben a párt korábbi szóvivője. Kanász-Nagy Máté hozzátette, két éves elnöki megbízatásuk alatt az LMP fő feladatának a zöld ügyek és zöld szemlélet következetes képviseletét tartják a közös ellenzéki programalkotásban. Az utóbbit előkészítő közös munkacsoport már fel is állt, ahogy folynak az ellenzéki pártok elnökei közti egyeztetések is.

A leendő programban az LMP részéről az egyik legfontosabb sarokkő „korunk Bős-Nagymarosa”, a szimbolikus erővel is bíró Paks II. atomerőmű projekt leállítása lesz, amelyben a társelnökök szerint már most összellenzéki konszenzus mutatkozik. A Balaton beépítése elleni tiltakozás is hasonlóan fontos közös ügy.

Az LMP a hazai zöld intézményrendszert is nagyon szeretné fejleszteni, bővíteni, például egy erős, önálló klímaügyi és fenntarthatósági minisztérium létrehozásával. Leginkább azért, mert a Fidesz annyira meggyengítette a környezetvédelmi hatóság erejét, hogy gyakorlatilag csak bólogatnak minden nagy projektnél” – fogalmaz a pártelnökként újrázó Schmuck, aki a célok közt szociális vonalon a nyugdíjak emelését, az otthonápolók helyzetének javítását, a fiatalok lakáshoz juttatását, illetve az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését is megemlíti.

Politikusbunyótól a tartós zöld békéig

Tanulva a múlt hibáiból, a rengeteg belső, konkrétan verekedésig is fajuló konfliktus, illetve az egymást kölcsönösen el-és kitiltó etikai eljárások sora után, az LMP ismét a megfelelő vágányra állt. Legalábbis a társelnökök szerint az elmúlt egy békeév során sikerült erőt gyűjteni, és mára stabilizálódott a párt.

„Az utóbbi két évben két hatalmas pofont kaptunk. Az első a 2018-as választások éjszakája volt, amikor az újabb fideszes kétharmad mindenkit megdöbbentett, ami nagy letargiát hozott a teljes ellenzéki oldalon. Majd jött tavaly az EP-választás”

– emlékszik vissza Kanász-Nagy. Utóbbit követően a párt akkori teljes elnöksége testületileg lemondott, miután az LMP-t akkor még a frissen megalakult Mi Hazánk Mozgalom, továbbá a Kétfarkú Kutya Párt is megelőzte.

Arra már mi emlékeztetjük a LMP-s politikusokat, hogy akkor hangoztak el, többek között tőlük is olyan karakteres kijelentések, hogy az EP-eredménnyel a választók megbüntették őket: megérdemelték a látványos vereséget, így sokaknak tartoznak bocsánatkéréssel. A gyászos eredményen, és a vele járó letargián, mint mondják, a tavaly őszi önkormányzati választásra készülés lendítette túl őket.

Engem személyesen az húzott ki a depresszióból, hogy lehetett dolgozni, és meg is lett az eredménye. Én például Újpesten lettem önkormányzati képviselő, majd alpolgármester, ahogy sok más LMP-s jutott Budapesten és országszerte önkormányzati képviselői pozícióba, és tudja megvalósítani az elképzeléseit

– meséli Kanász-Nagy Máté.

2018 után valóban igyekeztünk magunkat állandóan gyengíteni” – vallja be Schmuck Erzsébet is, aki azt is megfogalmazza önkritikaként, hogy az LMP az utóbbi időben nem használta ki eléggé a tömegkommunikációs eszközöket, a bennük rejlő lehetőségeket. Ezen most szintén igyekeznek változtatni, ahogy szeretnének visszatérni az LMP korai éveihez, amikor a párt formabontó utcai akciókkal, flashmobokkal, tüntetésekkel és más látványos, kreatív megmozdulásokkal hívta fel magára a figyelmet.

Az újraválasztott női társelnök a saját bőrén már érzi a változást, miután az legújabb utcai kitelepülések során a választók részéről már egyre kevesebbszer hangzik el a vád, és érezhető az ellenséges közhangulat, hogy az LMP „hibája” lett volna az újabb kétharmad. Helyette jönnek, beszélgetnek, és látják, hogy az LMP túljutott a belső krízisen.

Karácsony Gergely, mint alkalmas zöld miniszterelnök-jelölt

Hogy lesz-e saját LMP-s miniszterelnök-jelölt, a párt vezetése azt mondja, hogy egyelőre „nem dobálják be a neveket”, a kiválasztás inkább a jövő év feladata lesz. Abban viszont érdekeltek, hogy az évek során kifejezetten töredezetté vált zöld erőtér, a benne mozgó politikai szereplők és civilek újból egyesüljenek.

Itt a pártok közül konkrétan kettőt, az LMP-t és a Párbeszédet tudom megemlíteni, illetve a körülöttük keringő szabad vegyértékeket. Ha a hatékonyságot nézzük, és a parlamenti képviselet megszerzését akarjuk, márpedig ez a cél, ezeknek a szereplőknek valahogy szervezetileg is egységesülnie kellene. Az megint egy más kérdés, hogy ki adja a miniszterelnököt. Lesz zöld miniszterelnök-jelölt. Ez biztos

– jelenti ki Kanász-Nagy.

Ezt Schmuck annyival egészíti ki, hogy a jelöltjükkel szemben feltétlenül elvárás lesz, hogy megmérettesse majd a leendő előválasztáson. Akárcsak az, hogy kellően elkötelezett és felkészült legyen zöld kérdésekben. Karácsony Gergelyt, aki ugyan korábban többször határozottan elutasította, hogy 2022-ben mint miniszterelnök-jelölt ringbe szállna, az LMP társelnöke ebből a szempontból megfelelőnek tartja. Ám Schmuck szerint ez egyelőre az ő véleménye, arról majd az LMP saját kongresszusa fog dönteni, hogy az egyáltalán elindulók közül a párt kit fog saját miniszterelnökének tekinteni.

 Borítókép: Kanász-Nagy Máté és Schmuck Erzsébet Fotó: Trenka Attila / Index

Rovatok