Index Vakbarát Hírportál

Lányuk szeme láttára szúrta le feleségét a dühöngő sárospataki férj

2020. szeptember 3., csütörtök 09:35

A négygyermekes H. János kedden éjjel támadt rá volt feleségére, akit több késszúrással szabályosan kivégzett. A véres drámának legkisebb közös lányuk is tanúja volt, aki fél éve édesanyjával együtt menekült el sárospataki otthonukból a brutális apa elől, és a közeli Pácinban húzódtak meg. 

Tegnap még arról adtunk hírt, hogy a gyilkos tette után autójába ült, majd Sárospatakra hazatérve balesetet szenvedett, és ő is életét vesztette. Már akkor feltételezhető volt, hogy öngyilkosságot követett el, Ladics Tamás alezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságról megerősítette, hogy amikor két másik autónak nekiütközött, már eszméletlen volt. Mostanra kiderült, hogy már menet közben a kocsiban felvágta az ereit. A mentők már csak a holttestét tudták kiemelni a járműből. Másik három gyermeke már külön él, így ők szerencsére megúszták a családi tragédiát.

Rovatok