Index Vakbarát Hírportál

A határmenti településekkel egyeztet a kormány a beutazási korlátozásokról

2020. szeptember 5., szombat 14:02 | aznap frissítve

Fontos a kormánynak a határmenti településeken élők véleménye és biztonsága, ezt hangoztatta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára a Nagy István agrárminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az M1-es autópályán, a hegyeshalmi határátkelőnél tartott eseményen Kontrát kiemelte, hogy a koronavírus-járvány második hulláma elérte Magyarországot is, jelentősen megnőtt a fertőzések száma.

Ebben a helyzetben három feladata van a kormánynak: gondoskodni az idősek és az iskolák biztonságáról, valamint a magyar gazdaság zavartalan működéséről – mondta.

Ennek legfontosabb eszköze Kontrát szerint a beutazási korlátozás, amely tavasszal is meghozta az eredményeket és a siker egyik záloga volt. Hozzátette, a kormány fontosnak tartja, hogy ezeket a szabályokat mindenki betartsa, ugyanakkor azt is fontos, hogy a határmenti településeken élők véleményét megismerje. Ezért tárgyaltak szombat délelőtt a Hegyeshalom környéki települések polgármestereivel.

Nagy István azt mondta, hogy speciális helyzet alakult ki a határmenti térségekben, hiszen a szigorítással a munkavállalók életében változásokat hoztak. A tárcavezető is leszögezte: mindenkinek meg kell értenie, hogy a határátlépés szigorításának célja az, hogy a magyar gazdaság működőképes maradjon, a belső élet zavartalanul folytatódjon.

A kontaktkutatások azt bizonyítják, hogy külföldről került be a vírus az országba ismét – fűzte hozzá az agrárminiszter.

Kiemelte, hogy a határmentén élők észrevételét meghallgatta a kormány és biztosítja számukra a mindennapos határátlépést. Részletezte, hogy a harminc kilométeres körzetben élők zavartalanul tudnak minden nap átlépni a magyar-osztrák határon, legyen annak a célja a munkavállalás, vagy a szolgáltatások igénybevétele. „Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a szolgáltatószektor a határmentén működőképes maradjon” – mondta. Hozzátette:

egy pénteki kormánydöntéssel lehetővé vált az is, hogy akik gazdasági célból kívánnak Magyarországra utazni akár távolabbi területről, akár nem kapcsolt gazdasági vállalkozás révén is, minden további nélkül bejöhetnek Magyarországra. Az első külföldön végzett PCR-tesztet elfogadják itthon – mondta.

Az agrárminiszter, elmondta azt is, hogy szombattól a vámosszabadi határ 0-24 órában működik.

Rovatok