Index Vakbarát Hírportál

A második hullám jobban leterheli majd az egészségügyet

2020. szeptember 5., szombat 17:12 | aznap frissítve

A Magyar Orvosi Kamara levélben fordult Kásler Miklós és Pintér Sándor miniszterekhez, hogy az egészségügy alapos felkészítését kérjék.

Kincses Gyula, a MOK elnöke szerint érthető, hogy a kormánynak a gazdaságot és az emberek megélhetését is szem előtt kell tartania.

„Megértjük, hogy a második hullámban már nem lehet olyan szigorú általános intézkedéseket hozni a kormány részéről, mint az elsőben, hiszen a gazdaság és az emberek életlehetősége ugyanúgy szempont, mint az egészség”

Kincses az ATV Híradóban arra figyelmeztetett, hogy a lélegeztetőgépek önmagukban nem elégségesek, üzemeltetésükhöz megfelelő szakszemélyzet szükséges. 

Most egy veszélyhelyzet, egy kockázat van. Nem tudjuk, hogy ez most egy csúcs, ami le is cseng, egy idő után, aztán majd október-novemberben támad újra, vagy egy exponenciális fejlődés miatt máris ráömlik az egészségügyi ellátó rendszerre. Többesélyes még a meccs. Ez fogja eldönteni a stratégiát.

A MOK elnöke szerint a számok azért romlanak, mert hiányzik az emberekből a veszélyérzet. Bár a mostani második hullámnál a fiatalok sokkal inkább érintettek, nem tartja célravezetőnek az egységes iskolabezárásokat. Kincses szerint ugyan ijesztőnek tűnhetnek a mostani adatok, nemzetközi viszonylatban még mindig nem számítanak túl kirívónak. 

Rovatok