Index Vakbarát Hírportál

Durva csapás érte a hagyományos médiát

2020. szeptember 5., szombat 16:29

Az internetezők fele már nem a hagyományos médiából tájékozódik, hanem kizárólag a világhálóról – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legutóbbi felméréséből. A most közzétett eredmények szerint az idősek majdnem 70 százaléka is ugyanannyit internetezik, mint amennyit tévézik – mondta az InfoRádiónak a hatóság Piaci Információs Osztályának piackutató elemzője.

Az NMHH közleménye szerint a hagyományos média és távközlés (tévézés, rádiózás, nyomtatott sajtó és a telefonálás) nehezebb helyzetben van, mióta az internethasználat egyre rohamosabban terjed Magyarországon. Bakonyi Eszter szerint erre egy lapáttal rátett a koronavírus járvány is, amiért sokan digitálisan dolgoztak és tanultak.

A felmérés szerint 2019 végén már több mint 6 és félmillió internetező volt Magyarországon (a 15 évesnél idősebbek körében), aki legalább heti rendszerességgel böngészett a világhálón. A hagyományos elektronikus és nyomtatott sajtóból az internetezők fele már kevésbé vagy egyáltalán nem szokott tájékozódni. 

A válaszadók 46 százaléka ugyanígy van a tévézéssel: nem vagy alig nézi az adást. 

Az NMHH összeállításából az is kiderült, hogy a húsz év alattiaknál sokkal gyorsabb a televízió és a rádió térvesztése az internettel szemben. A tizenévesek között tízből heten a világhálóról tájékozódnak a hagyományos tévék, rádiók, újságok helyett – tizenháromból mindössze egy fiatal mondta, hogy többet tévézik, mint amennyit internetezik –, és tízből nyolcan az interneten néznek filmeket, videókat vagy sorozatokat.

A hatóság szerint egyre többen használják magabiztosabban az internetet. Az internetező hatvanasok 70 százaléka, míg a hetven évesnél idősebbek 68 százaléka ugyanannyit vagy többet internetezik, mint amennyit tévézik.

Rovatok