Index Vakbarát Hírportál

Levelet írt az MTA új elnöke, keményen beolvas Palkovics Lászlónak

2020. szeptember 6., vasárnap 13:31

Freund Tamás szerint a miniszter egy tollvonással írta felül a magyar és a külföldi kutatók szakmai munkáját.

Nem hagyta szó nélkül az MTA elnöke, Freund Tamás, hogy Palkovics László megváltoztatta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal szakértői testületek által felállított rangsorát.  Ennek legkirívóbb eseteként miniszteri döntéssel, egy, a testület által utolsónak rangsorolt pályázat is támogatást kapott – derül ki a Klubrádió cikkéből. 

Freund Tamás már azzal sem ért egyet, hogy a szakmai tudományos konszenzust képviselő kollégiumok rangsora felülírható legyen, de mint írja,

példátlan az, hogy döntésével a miniszter úr vagy az NKFIH elnöke a szakmai kollégium minősítésével szemben ítélt meg pályázati támogatást.

Az MTA elnöke szerint Palkovics László döntése a rendszer hitelességét veszélyezteti, a miniszter magyar és külföldi kutatók szakmai munkáját írta felül egy tollvonással. Kéri, hogy vizsgálják ki az ügyet, valamint zárásul meghívta ebédre Palkovics Lászlót az MTA-ra, azt jelezve, hogy továbbra is kész a párbeszédre az Orbán- kormánnyal.

Rovatok