Index Vakbarát Hírportál

Itt vannak az SZFE diákjainak követelései, az egyetemen elhalasztják a tanévkezdést is

2020. szeptember 6., vasárnap 15:59 | aznap frissítve

Vasárnap a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai a Vas utcától az Országházig tartó élőláncot szerveztek tiltakozásul az oktatási intézményre erőltetett alapítványi kuratórium ellen. Ennek előhangjaként a diákok tartottak egy  rövid sajtótájékoztatót a követeléseikről:

Amíg nem teljesítik a követeléseiket, fenntartják az egyetem szeptember 1. óta tartó blokádját. „Tanulni akarunk. Senkinek nem lehet kétsége afelől. hogy az elsődleges célunk az oktatási környezet helyreállítása egy független intézményben, ahol a szakma kiemelkedő alakjaitól tanulhatunk, anélkül, hogy egy felülről szervezett, ránk erőszakolt vezetés határozná meg, pontosan kik ezek, és mit kell tanítaniuk nekünk” – jelentették be a diákok.

Ezután Upor László rektorhelyettes szólalt fel a vasárnapi keltezésű rektori utasítással, amelynek értelmében az SZFE-n elhalasztják a tanévkezdést.

Az egyetemfoglaló hallgatókkal egyetértésben a tanév rendjét megváltoztatom, a tanévkezdést egy héttel elhalasztom, a beiratkozás határidejét szeptember 13-ig meghosszabbítom

– mondta a rektorhelyettes. Erre válaszul az alapítványi kuratórium jelezte, hogy egyelőre nem értesítették a tanévkezdés elhalasztásáról. Upor Lászlónak pedig jogi érvekkel kellene alátámasztania a tanévkezdés elhalasztását.

Borítókép: Trenka Attila / Index

Rovatok