Index Vakbarát Hírportál

OECD: Az alacsony osztálylétszám segíti a koronavírus elleni védekezés hatékonyságát

2020. szeptember 8., kedd 14:06

Magyarországon 12 gyerek jut egy pedagógusra, míg az OECD-átlagban 14 gyerekre jut egy szakember – olvasható az OECD éves oktatási jelentésében, az Education at a Glance 2020 kiadványában, amire az Emmi hívta fel a figyelmet. Magyarország 2017-ben az OECD statisztikai módszertana szerint a GDP 3,9 százalékát költötte oktatásra. Az intézményenkénti ráfordítás a tanulószámban bekövetkezett csökkenést is figyelembe véve éves átlagban 6,5 százalékos emelkedést jelentett 2012 és 2017 között.

Az OECD-tagországokban egy 15 éves gyakorlattal és a legfontosabb minősítésekkel rendelkező tanár fizetése 5-7 százalékkal nőtt 2005 és 2019 között, míg Magyarországon a pedagógus-életpálya bevezetése előtti évhez viszonyítva a növekedés reálértéken is 37 százalék volt. A tanárok kötelező óraszáma az OECD átlagában 680 óra/év az általános iskola felső tagozatán, míg Magyarországon – elsősorban a rövidebb tanév miatt – 648 óra/év (az OECD 45 percnek számol egy tanítási órát). 

Az elemzés a koronavírus-járvány hatásaira is kitért. Az iskolák újranyitása az OECD szerint jelentős mértékben függ attól, hogy mekkorák az osztálylétszámok: Magyarországon az átlag osztálylétszám az általános iskola alsó tagozatán 22 fő (OECD-átlag: 21 fő), a felső tagozaton pedig 21 fő (OECD-átlag: 23 fő). Az alacsony osztálylétszám segíti a védekezés hatékonyságát.

Rovatok