A miniszter szerint a koronavírus nem veszélyeztetheti a normális életet. Hatósági áras lesz a koronateszt, ami nem kerülhet többe 30 ezer forintnál.
Nem az a legfontosabb mutató, hányan fertőződnek meg, a legfontosabb az emberi élet védelme. Ebben Magyarország továbbra is jól áll – hangoztatta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki Kormányinfó sajtótájékoztatón. A politikus szerint mindent beszereztek, ami a védekezéshez szükséges, teszteket, maszkokat, lélegeztetőgépeket, rendelkezésre állnak a szükséges feltételek.
Nem engedhetjük meg, hogy veszélyeztesse a munkahelyeket, a normális életet. Magyarországnak működnie kell. Mindeközben tegyünk meg mindent az emberi élet védelme érdekében. Nem csupán az a cél, hogy a legkevesebb élet károsodjon, hanem hogy a bölcsődék, óvodák, iskolák működjenek
– visszhangozta Gulyás Gergely azt, amit Orbán Viktor péntek reggel már elmondott a Kossuth Rádióban.
A tárcavezető beszélt arról is, hogy
10 ezer milliárd forint van a koronavírus-járvány elleni védekezésre,
de ebből már sokat el is költöttünk, eddig több mint 2000 milliárd ment el gazdaságpolitikai és szociálpolitikai célokra, miközben 6,1 százalékos recesszióba süllyedt az év elején a magyar gazdaság.
Újságírói kérdésre, hogy bátorítja-e az Orbán-kormány, hogy a cégek home office-ban dolgozzanak, Gulyás úgy válaszolt, minden cég szabadon tud dönteni a munka megszervezéséről, annyi viszont bizonyos, hogy az idősebbek és súlyos krónikus betegek esetében továbbra is érdemes kerülni a kapcsolattartást.
Miután Orbán Viktor bejelentette, hogy hatósági áras lesz a koronavírusteszt, Gulyás Gergely megkapta az ennek a miértjét és az árat firtató kérdést. Úgy válaszolt, hogy az árról napokon belül megszületik a döntés. Olyan árat kell meghatározni, amelyen beszerezhető a teszt, de nincs 3-4-5-szörös haszon, mivel az üzleti érdekeket vissza kel szorítani ilyen helyzetben. Szerinte indokolt a kormány közbelépése, és
a teszt 30 ezer forintnál egészen biztosan kevesebbe fog kerülni.
Egyelőre az állami laborok el tudják látni a feladatokat, de szükség esetén a magánlaborokat is be tudjuk vonni, erre az esetre már tavasszal is elkészült egy kidolgozott terv. Ennek gyakorlati megvalósítása során az állam szerződést köthet a magánlaborokkal.
Gulyás Gergely arról is kapott kérdést, hogy a budapesti Bayern München–Sevilla meccs után tesztelik-e az Országos Mentőszolgálat ötszáz munkatársát, akinek az UEFA jegyet biztosít. Ez szerinte az OMSZ döntése.
Nem tartom veszélyesnek a járvány szempontjából, ha egy stadionban két hely kihagyásával minden harmadik helyen ülnek
– tért vissza egy kérdés nyomán a témára később.
Ami a Kamaraerdei Úti Idősek Otthonát illeti, a politikus azt reméli, hogy nem lesz egy újabb Pesti Úti Idősek Otthonához hasonló ügy belőle. Annyi bizonyos, hogy nem a politikai vitákat kell egy ilyen helyzetben előtérbe helyezni – mondta.
A felvetésre, hogy rengeteg külföldi, főleg kínai diák tanulna hazánkban, Gulyás Gergely úgy válaszolt, hogy a tesztelés kötelezettsége mellett szabadon érkezhetnek a hallgatók, akik ebben a helyzetben meg tudják oldani az utazásukat. Azt megfontolandónk nevezte, hogy az operatív törzs újra naponta ismertesse a fertőzöttségi adatokat, ha továbbra is a mostanihoz hasonló tendenciákat tapasztalnak. Akik kórházba kerülnek, azok közül is kevesebben kerülnek lélegeztetőgépekre – mondta később.
A Kormányinfón Gulyás Gergely beszélt a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli helyzetről is. Azt állította, remélik, hogy az alapítványi kuratórium és a hallgatók meg tudnak egyezni, mert ez szerinte mindenki érdeke, a hallgatóké is, akik többségében költségtérítésesek, egyedül azoknak nem érdeke, akik politikai hisztériát akarnak kelteni az ügy körül.
Értünk tüntetnek és minket akarnak, így is fel lehet fogni, hiszen a reform lényege éppen az, hogy az államtól függetlenedjenek az egyetemek.
– fogalmazott.
A tárcavezető szerint az SZFE soha nem volt ilyen szabad, eddig kormányzati fenntartás alatt állt, most pedig nem. Mindkét félnek azt javasolom, hogy tárgyaljanak egymással, de mi az eseményeknek nem aktív résztvevői vagyunk, hanem szemlélői – fűzte hozzá. Szerinte a Vidnyánszky Attila vezette alapítványi kuratórium és az SZFE hallgatói, illetve tanárai között egy személyi vita folyik. A kuratóriumi tagok saját területükön mind kiváló, elismert szakemberek. Vidnyánszky Attilától is nehéz elvitatni, hogy Magyarország egyik legkiválóbb rendezője. Mivel ez nem szakmai vita, hanem személyes ellenérzés, ezt nem lehetett a törvényalkotás alatt rendezni – fejtette ki Gulyás Gergely. Bevallása szerint inkább szórakoztatónak tartja a külföldi kiállást az SZFE mellett.
Az elmúlt években kaptunk betekintést abba, hogyan fut végig külföldön is a tiltakozás. Ilyenkor mindenki megszólal, olyan színészek is, akik azt sem tudják, hol van Magyarország
– válaszolta újságírói kérdésre a miniszter.
(Borítókép: Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2020. szeptember 11-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)