Index Vakbarát Hírportál

Vigyázat, megkezdődött a szarvasbőgés

2020. szeptember 15., kedd 17:13

Már több vadelütéses baleset is történt Borsod megyében, ezért felhívja a sofőrök figyelmét a Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy különösen nagy figyelmet fordítsanak az állatokra, ugyanis megkezdődött a szarvasbőgés időszaka – számolt be a Police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a bikák a bőgési időszakban jóval aktívabbak, kevésbé óvatosak, a veszélyérzetük csökken, ezért körültekintés nélkül szaladhatnak ki az úttestre.

Az egyenruhások azt javasolják, hogy aki vadállatot lát az úttesten, vagy annak környezetében, lassítson. A vadon élő állatok kiszámíthatatlanul viselkednek. A mozdulatlanul álló vad hirtelen megugorhat, és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet.

Továbbra arra is figyelmeztetnek a rendőrök, hogy ha egy őzet vagy szarvast lát a vezető menet közben, akkor mindenképpen számítson többre is, mert az állatok csordába verődnek.

Végezetül elmondják, hogy ha hirtelen nagy testű vad fut, ugrik az autó elé, semmiképpen ne rántsuk el a kormányt, hanem próbáljunk megállni, tapossunk a fékre, és használjuk a dudát.

Rovatok