Index Vakbarát Hírportál

Új képviselő-testülete lesz Balatonberénynek

2020. szeptember 16., szerda 09:08 | aznap frissítve

Nem tudnak együttműködni a polgármesterrel, ezért feloszlatja magát Balatonberény képviselő-testülete – közölte Horváth Péter alpolgármester szerdán. A feloszlásról már döntöttek is az alpolgármester és a további öt testületi tag szavazata alapján, Horváth László független polgármester egyedüli ellenszavazata mellett. Horváth Péter alpolgármester azt mondta a távirati irodának: döntésüket a település érdekében hozták meg. Hozzáfűzte, a legutóbbi önkormányzati választásokon dinamikus, a község jövőjéért valóban tenni akaró képviselő-testület állt fel, amely kidolgozott egy „A Balaton zöld sarka” szlogen köré felépített településfejlesztési stratégiát is, ám a polgármester ebben szerintük nem vállalt pozíciójához méltó, vezető szerepet.

Horváth László polgármester – aki a legutóbbi választásokon, több ciklus óta betöltve e tisztséget, egyedüliként indult a településvezetői pozícióért – a község közösségi oldalán tájékoztatta a lakosságot, hogy az időközi választás időpontját a helyi választási bizottság fogja kitűzni. Addig ő, illetve a képviselő-testület ellátja a feladatokat. 

Rovatok