Index Vakbarát Hírportál

Logaritmus helyett jönnek a logikai játékok a középiskolában

2020. szeptember 17., csütörtök 07:15

Megváltozik november 30-ától az érettségi követelményekről szóló rendelet. Ennek oka valószínűleg az, hogy ez évtől felmenő rendszerben életbe léptek a módosított Nemzeti alaptanterv (Nat) új szabályai. Ezek alapján az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben a 2020/2021-es tanévtől már az új alaptanterv mentén tanulnak, új könyvekből - írta az Eduline.hu. 

Az iskoláknak 2021. január 31-éig felül kell vizsgálniuk és módosítaniuk kell a házirendjüket. Emellett a gimnáziumnak, szakgimnáziumnak a helyi tantervében kell meghatároznia a 11–12. évfolyamon az emelt szintű érettségire történő felkészítéshez a feladatokat.

Az Eduline szerint a baj az, hogy jelenleg semmit nem tudni arról, hogy ez az érettségi követelmény pontosan hogyan fog kinézni, kikre és mikortól érvényes. Ugyanis azzal, hogy a korábbi rendelet november 30-án hatályát veszti, még nem lesz egyértelmű, hogy az új rendelet minden egyes pontja a 2021-ben érettségizőkre is vonatkozni fog. Elképzelhető, hogy a Nat-osztályok (azaz a mostani kilencedikesek) lesznek az elsők, akik az új alaptanterv miatt már más követelmények szerint érettségiznek majd.



A problémát az jelentené, ha ez a rendelet mindenkire - tehát a mostani végzősökre - is vonatkozna. Az iskolák ugyanis már megkezdték az érettségi felkészítést, és mivel a legtöbb tárgyból időrendben haladva készülnek a vizsgákra, ha novemberben kiderül, hogy az új követelményeket is bele kell venni a felkészülésbe, akár az időből is kifuthatnak. Azoknak a tizenegyedikeseknek sem lenne kellemes a helyzet, akik most vettek fel fakultációt egy tárgyból, mert emelt szinten szeretnének érettségizni jövőre, de az új követelmények miatt esetleg meggondolják magukat vagy váltaniuk kell.

A követelményrendszer változása szerint például nem kell matematikai definíciókat tanulniuk az alsósoknak, a középiskolában pedig kimaradnak a tananyagból a logaritmusos egyenletek, újdonságként viszont az órák részévé válnak a logikai és pénzügyi játékok. Ősztől az informatika órákat felváltotta a digitális kultúra. Az új tantárgy keretében a diákok már ötödikben robotokat programozhatnak és útvonalat tervezhetnek, a kilencedikesek pedig videókat és weblapot készítenek, logót terveznek és statisztikai adatokat elemeznek majd. 

Rovatok