Index Vakbarát Hírportál

Nyílt levélben állt ki az SZFE mellett több mint száz drámaíró

2020. szeptember 17., csütörtök 13:35

Nyílt levélben állt ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiája mellett több mint száz drámaíró a Fabulamundi nevű, olaszországi székhelyű drámaíró-hálózaton belül született felhívást aláírva. A hvg.hu megosztotta az aláírók listáját, amelyen olyan magyar nevek is feltűnnek, mint Egressy Zoltán, Garaczi László, Németh Ákos, Pass Andrea, Pintér Béla, Spiró György, Székely Csaba és Tasnádi István. 

A felhívás így hangzik: 

„Mi, európai drámaírók, mély aggodalommal figyeljük a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem szerkezeti átalakítását, melynek során a demokratikusan megválasztott egyetemi szenátus minden hatáskörét elvették, és átruházták a kormány által létrehozott alapítványra, amelynek kuratóriuma teljes egészében kormányhoz hű emberekből áll.

Miután hatalmukba kerítették a magyar sajtótermékek nagy részét és a közszolgálati médiát olcsó kormánypropaganda-eszközzé silányították, miután jelentős újságokat és internetes portálokat szüntettek meg, miután kormányhű embereket helyeztek fontos kulturális intézmények élére, miután a CEU-t budapesti székhelyéről Bécsbe kényszerítették, miután elvették a Magyar Tudományos Akadémia autonómiáját, úgy gondoljuk, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem esete újabb lépés Orbán Viktor kormánya részéről a kritikai gondolkodás felszámolására Magyarországon.

Mi, európai drámaírók, hisszük, hogy kritikai gondolkodás nélkül nincs pluralizmus, nincs haladás és nincs demokrácia.

Mi, európai drámaírók – de legfőképpen: európai polgárok – hisszük, hogy egy európai ország kormányának garantálnia kell a társadalmi pluralizmust, a hangok sokféleségét, a művészetek és oktatási intézmények szabadságát.

Ezennel kinyilvánítjuk szolidaritásunkat a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival, és közösen követeljük az egyetem autonómiájának maradéktalan visszaállítását!

Felszólítjuk a magyar kormányt, hogy állítsa vissza az intézmény független működését, ahogy az egy demokratikus európai köztársaságban magától értetődő!

Felszólítjuk az illetékes európai intézményeket, hogy vegyék figyelembe: az Európai Uniónak feladata megvédeni tagországaiban az oktatási és kultúrpolitikai minimumot!

Felszólítjuk választott elöljáróinkat, hogy tegyenek lépéseket ez ügyben, és vállaljanak felelősséget!”

Rovatok