Index Vakbarát Hírportál

Rétvári: Több mint 200 új anyaggal bővült a tiltott dizájnerdrogok listája

2020. szeptember 18., péntek 08:20

Az idén nyáron több mint 200 új anyaggal bővült a tiltott pszichoaktív szerek listája – közölte Rétvári Bence pénteken az MTI-vel. A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke kiemelte: az új szerek többsége bár Magyarországon még nem, de több európai országban már megjelent, így elővigyázatosságból a hazai tiltólistára is felkerültek.

A politikus rámutatott, hogy Magyarország továbbra is következetes küzdelmet folytat a kábítószerekkel szemben, a Büntető törvénykönyv határozott és szigorú fellépést biztosít a hatóságok számára a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőivel szemben. Hazánkban 2015 óta a tiltott szerek listáját kormányrendelet helyett miniszteri rendelet határozza meg, így a hatóságok gyorsabban és rugalmasabban tudnak reagálni az újonnan megjelenő szerekre. A magyar szabályozás lényege, hogy a tiltólistára nem a konkrét kábítószer kerül fel, hanem annak úgynevezett törzsképlete, ezáltal a későbbiekben forgalomba kerülő változatok is automatikusan büntethetővé válnak – fejtette ki a KDNP alelnöke.

Rétvári Bence szerint ennek a rugalmas szabályozásnak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban több halálesethez köthető új, a köztudatban csak „bika” néven elhíresült kábítószer a hatóanyaga miatt már jelenleg is tiltott hazánkban. Rétvári kiemelte, a kábítószerek terjedése a fiatalok egészségére jelenti a legnagyobb fenyegetést, ezért kiemelt jelentőségű, hogy a módosított Nemzeti Alaptanterv is több tantárgy kötelező elemévé teszi a megelőzést. Fontos továbbá, hogy már az iskolákban felhívják a diákok figyelmét a drogok negatív hatásaira.

Mindemellett jelentős összegű költségvetési forrásokat fordított a kormány a kábítószer-probléma és a szenvedélybetegségek megelőzésére is. A célzott prevenciós programok támogatására 3 milliárd forint összegű fejlesztési forrást biztosítottak. Továbbá a droghasználat kialakulásának megelőzése és visszaszorítása szintén kiemelt célja annak a 2,5 milliárd forint keretösszegű programnak, amellyel a gyermekvédelmi szakellátási intézmények működését segíti a kormányzat – mondta. 

Rovatok