Index Vakbarát Hírportál

Hiába van elég lélegeztetőgépünk, ha nincs, aki kezelje

2020. szeptember 18., péntek 14:18 | aznap frissítve

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában elmondta, személyesen győződött meg arról, hogy van elég lélegeztetőgép és ember is az egészségügyben. A „Nem lesz jó hangulatú őszünk”-interjú egészségügyi kijelentéseire reagáltak az Indexnek ellenzéki politikusok. Szerintük a kormány elferdíti a valóságot.

Megérkezett a második hullám, amelyben már hivatalosan is „szügyig” állunk – hangzott el többek között péntek reggel a Kossuth Rádió miniszterelnöki interjújában. Orbán Viktor hozzátette, hiába lesznek 1000 körül a napi esetszámok, most másfajta védekezési stratégiát választott, mint tavasszal, miután szerinte az egészségügy ezúttal felkészült.

Az interjúban Orbán Viktor arról is beszélt, hogy egyenesen az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetből érkezett, ahol

személyesen győződött meg arról,

hogy lesz elég lélegeztetőgép és szakember.

A miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalára azonban felkerült egy videó, amely ennél ellentmondásosabb képet mutat. Az ügyeletes orvos éppen arról kezd el beszélni Orbánnak, hogy a lélegeztetőgépek száma kevésbé, inkább a gépeket kezelő szakemberek hiánya a probléma, majd a miniszterelnök hirtelen közbevág, és eltereli a témát. Mint emlékezetes, az Index tegnapi cikkében elsőként beszélt e vonatkozásban a szakemberhiányról az egészségügyben. 

Azt mi elhisszük és értjük is, hogy a kormány valóban nagy tételben, rengeteg pénzért vásárolt lélegeztetőgépeket, ezért mindenképpen jár nekik a kredit. Az elsődleges probléma továbbra is a fennálló humánerőforrás-krízis az egészségügyben, amely nem oldódik meg egyik napról a másikra

– kommentálta az Indexnek az idézett jelenetet Havasi Gábor mentőápoló, a főváros egészségügyi tanácsnoka, hogy szerinte mit mondott volna a félbeszakított kolléga.

A Momentum politikusa arra is kíváncsi lenne, amennyiben át is vezényelnek egészségügyi dolgozókat a Covid-betegek kezelésére, az honnan fog történni, és a más osztályokon fellépő hiányt hogyan fogják orvosolni.

Arról nem is beszélve, hogy az intenzív terápia az egyik legnagyobb szakértelmet, és emberi erőforrást igénylő terület. Ha valaki lélegeztetőgépre kerül, főleg, ha egy idős betegről beszélünk, gyakorlatilag intenzív terápiában, egy ápoló legfeljebb két beteget tud ellátni a szakma szabályai alapján.

Erre egészen biztosan nem lesz kapacitás

– magyarázza Havasi, miért nem az a fő kérdés, hogy lesz-e elég kórházi ágy a koronavírusos betegeknek.

Ki látta a lélegeztetőgépeket?

A lélegeztetőgépek, amelyek elvileg 16 ezres nagyságrendben érkeztek Magyarországra, pontosan hova kerültek, konkrétan hol vannak, látta-e ezeket valaki? Működnek ezek egyáltalán? Ha a kormány annyira büszke új szerzeményeire, miért nem posztoltak még képeket az új eszközparkról a közösségi oldalakon?

– mindezt már a Jobbikos országgyűlési képviselő, Lukács László György szeretné megtudni.

A Momentumhoz hasonlóan, az utóbbi évtized trendjeiből kiindulva, ők sem látják a kellő szakemberi kapacitást az egészségügyben.

Az orvosok száma csak papíron annyi, amennyi, mert jelentős részük több helyen is dolgozik. Viszont ha igazán eluralkodik a krízisállapot, egy orvos, ápoló stb. egyszerre csak egy helyen tud dolgozni, ideiglenesen megszűnnek a másod-, valamint harmadállások, a helyettesítések és a vállalkozós megoldások

– fejti ki a Jobbik politikusa.

A kormány, illetve a miniszterelnök által most lefestett képet az egészségügyi kapacitásokról a DK is falsnak tartja. A már említett videó szerintük is azt támasztja alá, hogy nincs elég szakember a lélegeztetőgépek mellett, vagyis technikusok, akik kezelik az eszközöket. Barkóczi Balázs szóvivő a párt péntek délelőtti online sajtótájékoztatóján elmondta azt is, mivel a miniszterelnök évek óta menekül a független sajtó kérdései elől, ritkán látni olyat, hogy valaki szembesíti a valósággal.

Tesztelni, tesztelni, tesztelni: ingyen és szélesebb körben

Azon túl, hogy a második hullám betörése előtt az egészségügyet, akárcsak az egészségügyi és az oktatási intézményeket, az eddiginél jóval precízebben és alaposabban fel kellett volna készíteni, nagyságrendekkel több ingyenes koronavírustesztet kellene készíteni – javasolja egyaránt a Momentum és a Jobbik. Ahogy a kontaktuskutatást is ki kellett volna, ki kellene bővíteni.

Továbbá a tesztek hatósági árának megállapítása felvethet olyan problémákat is, hogy a magánlaborok nem lesznek érdekeltek a további tesztkapacitásaik bővítésében. Illetve ilyen ár mellett például

egy négy-öt fős család már nem engedheti meg magának, hogy önköltségén finanszírozza a szűrést,

amely így megközelítőleg 100 ezer forint is lehet. Különösen akkor járhatna a méltányosság, amennyiben a szülők az egészségügyi, a szociális szférában vagy az oktatásban dolgoznak – fogalmazzák meg a kormány és a miniszterelnök döntéseinek kritikáját az ellenzéki pártok.

Rovatok