Index Vakbarát Hírportál

Most épp megint kinyit a Román Csarnok

2020. szeptember 18., péntek 09:59

Hétvégétől újra látogatható a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka – elhárították a júniusi beázás okozta károkat. Erről a Szépművészeti Múzeum kommunikációs osztálya adott ki sajtóközleményt, amelyben összefoglalják az elmúlt hónapok, évek emlékezetes történetét. 

Mint arról az Index is írt, a csodálatos Román Csarnokot a II. világháborút követően több mint hetven évig nem láthatta a nagyközönség, majd a körülbelül három évig tartó felújítása után, 2018-ban mindenki örömére megnyitotta kapuit. Azóta több mint félmillió látogató csodálta meg a különleges szépségű termet, majd idén júniusban jött a szörnyű hír: egy nyári viharban extrém mennyiségű eső zúdult le, a csarnok pedig beázott.  

Méghozzá két helyen is, de szerencsére az eső nem okozott jelentős károkat. A kivitelezők rögtön meg is vizsgálták az épület tetőszerkezetét, és azonnal megkezdték – garanciálisan – a javítási munkálatokat. Mindez körülbelül három hónapot vett igénybe, hiszen hétvégétől már látogatható a csarnok.

A múzeum ennek apropóján küldött közleményében egyébként azt is írta, hogy a nyári beázás a Román Csarnok alatt lévő műtárgyraktárt is érintette, az ott tárolt 1500 műtárgyból 30 festmény felületét érte a befolyó víz.

A gyors beavatkozásnak köszönhetően ezek egyike sem szenvedett maradandó károsodást, s a múzeum szakemberei időközben teljeskörűen restaurálták valamennyi érintett alkotást. A szakértői jelentésből kiderült, hogy a múzeum vízelvezető rendszere a tervezési előírások szerinti vízhozam elvezetésére elégséges volt, de a júniusi vihar során lezúdult extrém mennyiségű csapadékot a városi közcsatornarendszer túlterheltsége miatt nem tudta – a korábbi esőzésekhez hasonló módon – teljes mértékben elvezetni.

– adta hírül Lévay Zoltán, a Szépművészeti Múzeum kommunikációs osztályának munkatársa. 

Hozzátette, hogy a hibát vizsgáló építésügyi minőség-ellenőrzési szervezet megállapítása szerint a vihar következtében „a városi közcsatorna-hálózat telítődött, a Dózsa György úton lévő vízelvezetőkből visszaáramlott a csapadék, elöntötte az utcát, és túlnyomás alakult ki a közcsatorna-hálózatban. Ez a terhelés nagymértékben csökkentette az épület csapadékvíz-hálózatának elvezetési hatékonyságát és okozott beázásokat”. A szakértői jelentés az épület esővíz-elvezető hálózat kapacitásának növelését és a tető szigetelésének megerősítését is javasolta, hogy ne ismétlődjön meg az eset. Jó hír, hogy a kivitelező cég ezt is elvégezte, szintén garanciális javításként.

Így múzeum vezetősége, valamint a látogatók reményei szerint többé nem kerül ki a Román Csarnok ajtajára a „zárva” felirat.

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok