Index Vakbarát Hírportál

Kásler: A hetedikes fiúk oltást kaphatnak HPV ellen

2020. szeptember 21., hétfő 11:35

Ősztől a hetedik osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Az MTI annyit közölt Kásler Miklós sajtótájékoztatójáról, hogy az oltás – mint a lányok esetében is – önkéntes és ingyenes, a védőoltást a szülői beleegyező nyilatkozat után az iskolákban kapják meg a tanulók.

Tamási Béla, az Országos STD Centrum vezetője múlt héten adott interjút az Indexnek, amelyben elmondta: a HPV nemi úton terjedő betegség, amelynek a férfiak nem csupán hordozói lehetnek. Azon túl, hogy megfertőzhetik női partnereiket, amiből akár méhnyakrák is lehet, a HPV ugyanúgy pénisz-, illetve végbélrákot, továbbá a fej-nyaki területen is okozhat daganatokat. Mint a doktor fogalmazott, éppen ezért rendkívül fontos lenne, hogy a végső cél, a nyájimmunitáshoz hasonló hatás elérése érdekében a szülők éljenek a lehetőséggel, időben oltassák be az iskolában a gyerekeiket.

Rovatok