Index Vakbarát Hírportál

Húszból csak egy ember jut be a magyar diplomataképzésbe

2020. szeptember 21., hétfő 21:27

Bár javarészt külföldi oktatókkal indult volna a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös diplomataképzése, a koronavírus járvány azonban átírta az eredeti terveket. Koltay András, az NKE rektora megkeresésünkre elmondta, ha a járványhelyzet nem javul, a külföldi előadók online tartják majd meg óráikat.

Arról már évekkel ezelőtt lehetett hallani, hogy újjászervezné a hazai diplomataképzést a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A két intézmény ambiciózus terveiről beszélt a szakma: neves amerikai, brit, német, sőt kínai szakértőkkel, aktív diplomatákkal indult volna a program. 

A Magyar Diplomáciai Akadémia két képzése múlt hét kedden indult el az NKE-n, a Ludovikán tartott évnyitó ünnepségen Pacsay-Tomassich Orsolya, külügyi és külgazdasági államtitkár elmondta: a hazai diplomáciatörténet mérföldköve az önálló, független diplomáciai akadémia létrejötte, korábban ugyanis mindig nagyhatalmi befolyás alatt álló intézmény képezte a hazai diplomatákat. Az évnyitón Koltay András, az NKE rektora kiemelte: az egyetem feladata, hogy a magyar állam számára képezzen Magyarország és a világ dolgaiban korszerű tudással eligazodó, önálló döntéshozatalra képes, kellően művelt, szellemileg és fizikailag felkészült hallgatókat.

Mindkét Program egyelőre elsősorban magyar oktatókkal indul el, a koronavírus-járvány ugyanis módosította az eredeti terveket.

Koltay András az Index megkeresésére elmondta, a távlati terv továbbra is az, hogy az előadók jelentős része külföldi legyen. – Több nagynevű, tekintélyes szakember bevonásával számolunk, az oktatói gárda országos lefedettségű, a terület legkiválóbb hazai szakértői részt vesznek a képzésben – mondta az egyetem vezetője.

Hozzátette, ha a járványhelyzet nem javul, a külföldi előadók kizárólag online tartják majd meg óráikat de a képzésen kívüli szakmai- és vitafórumokon is számos vendéget fogadnak majd.

Míg a Diplomáciai Vezetőképző Programon belépési követelmény a köz- és államigazgatásban szerzett, hatéves nemzetközi vagy diplomáciához kapcsolódó munkaköri tapasztalat, addig a Diplomataképző Program többek számára nyitva áll. Ide bárki jelentkezhetett, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik, valamint felsőfokú angolnyelv-tudás és további egy nyelv középfokú ismeretének a birtokában van. 

A Diplomataképző Programra több mint 500 jelentkezőből választottuk ki a felvételt nyert huszonhat főt

– emelte ki az NKE rektora, aki kérdésünkre elmondta:

A FELVETTEK SZÁMÁRA HAVI 250 EZER FORINTOS ÖSZTÖNDÍJAT BIZTOSÍT A KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM. 

A Diplomataképző Program egyéves képzésének első félévében hagyományos tanórák keretében zajlik az oktatás, a második félévben pedig a külügyminisztérium szervezésében vesznek részt szakmai gyakorlaton a hallgatók.  Koltay András hozzátette, a végzősök alkalmazásáról a Külgazdasági és Külügyminisztérium dönt majd a megüresedő státuszok függvényében, a képzés célja azonban az, hogy valamennyi hallgató a magyar diplomáciában kezdhessen karriert építeni.

Koltay András hozzátette, hogy a Diplomáciai Vezetőképző Program egyéves képzésének keretében – meghívásos alapon – huszonöt fő kezdte meg a tanulmányait a különböző minisztériumokból, illetve más közigazgatási szervektől érkező munkavállalók személyében, a külügyi és külgazdasági, valamint vezetői pályájukkal összefüggő tudás elmélyítése céljából.

(Borítókép: Hallgatók érkeznek a Magyar Diplomáciai Akadémia évnyitó ünnepségére a Ludovika Főépületéhez, a Szent László Kápolnához 2020. szeptember 15-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok